Lázadáshoz vezetett egy szerzői jogi vita a Digg.com nevű, rendkívül népszerű amerikai közösségi hírcsatornán, és az üzemeltetők egy nehéz éjszaka után végül behódoltak a közösségi akarat előtt.
| URLguru |
A Digg.com alapítóihoz is hamar eljutott az intelem. A hírcsatornára minden száz oldalletöltés közül legalább egy jut Amerikában, és sikerét a felhasználóknak köszönheti, akik érdekesnek tartott, elsősorban technológiai témájú híreket küldenek az oldalra, majd szavazással, "diggeléssel" rangsorolják a megjelent írásokat.
Az alapítók felkérték a felhasználókat, hogy ne küldözgessék többet a kódot, majd elkezdték törölni a vonatkozó anyagokat. Ezen a "hírdemokráciához" szokott közösség annyira felindult, hogy aki csak ráért, tömegével küldte a tiltott számsorról szóló sztorikat, majd mindegyikre ezrével szavaztak, holott alapesetben alig párszáz "digg" érkezik egy-egy hírre. Az akció eredményeként a nyitó oldal szintültig megtelt kódos hírekkel, a rendszer pedig a hirtelen megugró felhasználói aktivitás miatt hamarosan összeomlott.
"A HD-DVD kódfiaskó igazi 21. századi digitális lázadás" - szólt az egyik hír címe, a vezetés pedig szerdán hajnalban végül engedett a közösség akaratának, és leállították a beküldött írások cenzúrázását "tekintet nélkül a lehetséges következményekre". Kevin Rose, az egyik alapító digg-blogjában hangsúlyozta, hogy "a hírek százai és a kommentek ezrei láttán már értjük, hogy mit akartok. A Digg inkább harc közben pusztul el, de nem hódol be egy nagyvállalatnak."
A 180 fokos fordulat és a harcias kiállás ugyanakkor a The Times című brit napilap honlapján megjelent cikk szerint kevés volt ahhoz, hogy megállítsa a rivális honlapoktól induló kritikai hullámverést. "A Digg oligarchái mossák kezeiket és úgy tesznek, mintha mi sem történt volna" - szól az egyik epés megjegyzés. Van, aki még rövidebben kommentálta az esetet: "Kevin Rose áruló. A Digg egy dög."


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Internetes csalót fogott a rendőrség »
Lesz 3-4 ezer forintos Windows 8 is »
Megoldódott Marco Polo bibliájának rejtélye »
Kiverte a biztosítékot a kocsmás okostelefon-alkalmazás »

