Tényleg létezik olyan, hogy ingyen ebéd?

Ha lehet, nem szeretünk fizetni. Az emberiség történetében, ha lehet, igyekeztünk elkerülni, hogy bizonyos javakért, szolgáltatásokért bármilyen formában is ellentételezést kínáljunk. Ám az internet elterjedésével és a technológia fejlődésével ma már szinte idejétmúltnak számít, ha valaki pénzt kér a portékájáért. Utánajártunk, hogyan is működik a szép, új, ingyenes világ.

Ma már nem ajándék, amit ingyen kapunk © sxc.hu

A Wired magazin márciusi számában megjelent írás szerzője az egyik ötletgazdának a borotválkozást forradalmasító King Gillette-t tartja, aki 1895-ben, négy évtizeddel a háta mögött csupán frusztrált feltaláló és megkeseredett antikapitalista volt. Nagyívű, ám meglehetősen irreális terveket dédelgetett, mint például az ötletet, hogy mindenféle ipart egyetlen hatalmas vállalatnak kellene felügyelnie, s az amerikaiak millióinak egyetlen óriási városban kellene élnie, amelyet Metropolisnak hívnának és a Niagara-vízesés szolgáltatná az energiát a városlakók szükségleteinek kielégítésére.

Egy nap aztán Gillette főnöke adott beosztottjának egy tanácsot, amelytől gyökeres fordulatot vett az élete: „találj fel valamit, amit az emberek használnak, majd eldobnak”. Ezután, reggeli borotválkozása közben jött az isteni szikra a feltalálónak: az állandóan elkopó, élezést igénylő pengék helyett mi lenne, ha vékony fémcsíkokból készülnének a pengék, amelyeket aztán használat után egyszerűen le lehet cserélni egy újra?

Gillette munkához látott, és hamarosan megjelentek a piacon a biztonsági pengével ellátott borotvák. Az első évben, 1903-ban nem volt nagy sikere a találmánynak: mindössze 51 borotvát és 168 pengét tudott a feltaláló értékesíteni. Az ezt követő két évtizedben mindenféle marketing-trükköt kipróbált: borotvák millióit adta el az amerikai hadseregnek kedvezményes áron, remélve, hogy a katonák kialakult szokásaikat magukkal viszik civil életükbe is. Emellett a rágógumitól a kávéig számtalan árucikk mellé adta ingyenesen borotváit. A trükk duplán is működött: egyrészt a vásárlók szívesebben vették az ajándékkal ellátott portékákat, Gillette-re pedig végre rámosolygott a szerencse: az önmagukban hasznavehetetlen borotvák megteremtették a keresletet a pengék iránt. Néhány milliárd pengével később Gilette üzleti modellje egész iparágak alapjává vált: add ingyen a telefont, szabj meg magasabb percdíjakat, add el olcsón a videojáték konzolt, de készíts hozzá drága játékokat. Állíts be ingyen kávéautomatát az irodákba, de add hozzá drágán a kávészemeket.

A Gillette által bevezetett modell ma már szinte magától értetődőnek tűnik. Ám egészen a közelmúltig szinte bármi, amihez ingyen hozzáférhettünk, csupán a mézesmadzag volt fizetős termékek vagy szolgáltatások igénybevételére. Az elmúlt évtizedben azonban megjelent az ingyenességnek egy másik formája. Ez már nem úgy működik, hogy az egyik termék vagy szolgáltatás árát áttolják a másikra. Ennek a módszernek a legfőbb táptalaja természetesen az internet.

„Bár az angol nyelvterületen honos mondás szerint nem létezik olyan, hogy ingyen ebéd, a Google-nál ez mégsincs így, ugyanis a munkatársak ingyenesen vehetik igénybe az étkezdéket” – mondta el a hvg.hu megkeresésére Peresztegi Zoltán, a cég magyarországi képviselője. „Komolyra fordítva a szót, elmondható, hogy gyökeresen más üzleti modell a fizetős és nem fizetős változat, s ez a kettő elég régóta küzd egymással. A széleskörű fogyasztói igények esetén természetesen feltétlenül az ingyenes tartalom lesz a nyerő. Az internet esetében ez a legkézzelfoghatóbb, hiszen a felhasználók megszokták, hogy ez egy demokratikus médium, ahol minden elérhető. Azok a vállalkozások, akik erre építenek, tudnak profitálni az ingyenességből. Természetesen – ellentmondva az ingyen ebéd létének – a pénzt valahonnan elő kell teremteni a szolgáltatások működtetésére vagy a termékek előállítására. Ezt pedig a felhasználók és szolgáltatók összekötésében találjuk meg. Ez alapvetően hirdetések formájában materializálódhat, amikor az üzleti szférával fizettetik meg a felhasználók ingyenes kiszolgálásának költségeit. Kulcsfontosságú azonban az effajta összekötő szerep esetén, hogy a szolgáltató cég olyan szolgáltatást üzemeltessen, amelyért a felhasználók újra és újra visszatérnek hozzá.”