Csaknem két hete, november 10-én küldte el utolsó üzenetét a Marsra küldött Phoenix űrszonda. A Phoenix nemcsak új tudományos adatokkal gazdagította a NASA tudástárát, hanem bebizonyította: mi, európaiak, szívünk mélyén olyanok vagyunk, mint a japánok. Imádjuk azokat a gépeket, amikben lelket és személyiséget vélünk felfedezni.
| 39 ezren olvassák a szonda fiktív blogját - hol itt a kommunikációs csavar? |
| A médiahack egyik sikere abban rejlik, hogy a szonda üzenetei rövidek, maximum 140 karakter hosszúak voltak. Az ebben megfogalmazott üzenetek egyes szám első személyben zajlottak - valamint közvetlenül meg lehetett szólítani a szondát, az pedig válaszolt is mindenkinek. A NASA az akció sikerét követően három további szondáját is Twitterre fogja kötni: a Spirit és Opportunity marsjárók mellett a Science Lab szondával kapcsolatos bejegyzéseket már most is olvashatjuk. |
A történet szempontjából szerencsés félreszervezésnek köszönheti mikroblogját a NASA. A projektet felügyelő csapat ugyanis rádöbbent: hírközlési szempontból az egyik legrosszabb időpontra, a háborús hősök emléknapjának hétvégéjére esik a Phoenix landolási időpontja, az amerikaiak java pedig ilyenkor számítógéptől és tévéktől távol, vidéken tölti idejét. McGregor ekkor jött rá: a leggyorsabban még mindig mobiltelefonon lehetne elérni az érdeklődőket, a Twitter közösségi oldalnak pedig szerves része az a szolgáltatás, hogy a beérkező híreket közvetlenül, SMS-ben is megkaphatjuk. Az igazi érdeklődőket így kvázi bárhol el lehetne érni telefonon.
A műhold történetét csak jelentősebbé teszi az a küzdelem, amit a NASA mérnökei folytattak a pasadenai NASA-központból, hogy a lehető legtöbb energiamegtakarítással meghosszabbíthassák a szonda életét, még több kiértékelhető kutatási adatot gyűjtve így össze. A misszió időtartama kezdetben csak 90 nap volt, ehhez képest a kutatók további két hónappal tudták ezt kitolni. Minderről a Twitteren úgy olvashattak az érdelkődők, mint valamilyen könyörtelen, túlélésért folytatott harcról - a helyenként drámai hangvétel csak tovább fokozta az érdeklődést, a szociális médiaplatform nem tudott nem reagálni a remek felütésekre.
A Phoenix november 10-én állt le, a NASA szerint végleg. A projektben résztvevő Tom Pike, az Imperial College London kutatója a BBC-nek blogolta az eseményeket: elmondása szerint az utolsó pillanatig azon dolgoztak, hogy még több adatot csikarhassanak ki szenzoraiból. Az energiaellátás akkor állt le teljesen, amikor a szonda atommikroszkópjából akartak kivágni miniatűr késsel egyetlen szilikonsugarat. Drámai módon a kés pont a vágás pillanatában állt le: a helyzet szomorúságát talán csak az fokozza még jobban, hogy pont Pike volt az, akinek tizenegy évvel korábbi tervei alapján elkészítették az űrbe küldött atommikroszkópot.
| A Phoenix utolsó üzenete (november 10, 22:12) |
| 01010100 01110010 01101001 01110101 01101101 01110000 01101000 <3 |
KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:
- Véget ért a Phoenix missziója a Marson
- A Phoenix nehezen boldogul a Marson
- Havazást észlelt a Phoenix űrszonda a Marson
- Megkezdte a próbafúrást a Phoenix a Marson
- Jeget talált a Marson a Phoenix
- Halál egyenes adásban: "nem tudom, mikor fagy le a karom"
APRÓHIRDETÉSEK
- Háztartási gépek akár a bolti ár harmadáért...
Háztartási gépek - Webdesigner - művészi szinten
Szolgáltatás - AUTÓJÁT AZONNAL MEGVÁSÁROLJUK !!!!
Autó, haszongépjármű - iPhone 4S KÁRTYAFÜGGETLEN - GYÁRILAG!
Mobiltelefon - Nintendo WII
Konzol, videogames
ÁLLÁSOK
- Szenior beszerző
Randstad - Data Warehouse Specialist
Randstad - PLC mérnök (Miskolc térsége)
Trenkwalder - Belső auditor (Hatvan)
Trenkwalder - Behajtási munkatárs
HUMAN CENTRUM Kft.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm

