A Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) honlapja szerint ennek az a magyarázata, hogy az éléről lesz látható a Szaturnusz gyűrűje: a látvány olyan lesz, mintha a bolygóból két pálcika nyúlna ki két oldalt. A bolygó rálátási szöge periodikus változásának oka a Szaturnusz forgástengelyének, így gyűrűjének jelentős, 26 fokos elhajlása a pályasíktól. Bizonyos években nagyobb, más években kisebb a rálátás a gyűrűre. Az átfordulások 29,5 évenként kétszer történnek, közöttük 15,75 és 13,75 év telik el. A 29,5 éves periódus a Szaturnusz Nap körüli keringési idejével egyezik meg.
Az előző gyűrűátfordulás háromszor is bekövetkezett 1995-96 folyamán, a következő pedig 2025-ben lesz. A gyűrűre való legnagyobb rálátás 2016-ban lesz ismét. Átforduláskor koronagrafikus módszerrel (a fényes bolygókorong kitakarásával) nyílik esély a jelentősen elhalványodó külső gyűrűkben rejtőzködő kisebb holdak (Epimetheus, Prometheus, Janus) megfigyelésére. Ezek máskor a fényes gyűrűk miatt megfigyelhetetlenek.
"A következő hónapokban még lesz némi rálátásunk az égitest déli pólusa felől a gyűrűrendszerre, ám május közepétől rohamosan romlik a helyzet, majd kora ősszel, szeptember 4-én pontosan az élével fordul felénk. Ilyenkor eltűnik a megfigyelők szeme elől, de sajnos ezt a látványt már nem élvezhetjük, mivel ekkor túl közel, 11 foknyira lesz a Naptól, így az esti égen már eltűnik a Nap sugaraiban" - olvasható az MCSE honlapján.
Időlegesen eltűnik a Szaturnusz gyűrűje
A Szaturnusz fényessége ezekben a napokban a legnagyobb, és egész éjjel megfigyelhetőek felhői, gyűrűrendszere, vagy holdjainak keringése, ám május közepétől fokozatosan eltűnik a bolygó gyűrűje.
Magyar Péter: Döntést hoztunk babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopja ügyében
Az MCC, a Mol, Lázár, Áder és Palkovics alapítványa is megy a levesbe augusztus 31-ig
Reagált a halálos ítéletre az MCC
„Putyin havonta több ezer fiatal embert küld a halálba. Világos? Remek, mert akkor az is világos, miről lehet beszélni vele”
Nagy győzelmek, brutális meccsek, trükkös csalások – itt vannak a legérdekesebb momentumok a focivébék történetéből
Magyar Péter reagált Sulyok Tamás „külföldi panaszkodásaira”
Fásy Zsüliett államilag megtámogatott cégénél elrontották a papírokat, mégsem lesz osztalék
Fekete-Győr András megvonná Lázár János, Kocsis Máté és Szijjártó Péter fizetését
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
Megvan az NB I új neve
Csizmadia Ervin: A Fidesz kereszténydemokrata fordulatától a bukásig
A Stanford-kutató, aki megtanította a világot aludni, lélegezni és napfürdőzni
Figyelmeztetnek: zivatarokkal érkezik a hidegfront
Trump a megugró áremelkedésről: Imádom az inflációt
Az elnök szerint remek számok érkeztek.