A halászatért felelős kanadai minisztérium szakemberei hat- és tízmillió közötti számban várták a vörös lazacok (Oncorhnchus nerka) visszatérését a Fraser-folyóba, ám eddig csak mintegy 600 ezer érkezett.
Kanada tavaiba és folyóiba évente négy hullámban térnek vissza nagy számban a lazacok a Csendes-óceánból, a júniustól augusztusig tartó vándorlások közül azonban messze az a legnagyobb, mely most - úgy tűnik - elmaradt. A szakemberek számára is talány, hová ment a hiányzó több millió lazac.
Egy helyi halász a The Globe and Mail című lapnak nyilatkozva sokkolónak és katasztrofálisnak nevezte a helyzetet. A 2009-es év a valaha volt legrosszabb lehet a kanadai halászat számára.
2005-ben rekordszámban születtek lazacok a Fraser-folyóban, melyek aztán az óceánba vándoroltak, a természet parancsa szerint azonban már vissza kellene térniük az ívási helyre.
A szakemberek találgatásai között szerepel, hogy az óceán melegebb vize vagy a kevesebb élelem befolyásolta őket, de az is lehet, hogy a fiatal lazacok valamilyen fertőzést kaptak vándorlásuk közben. Az sem elképzelhetetlen, hogy a visszaérkező lazacok számára vonatkozó becslések voltak túlzottak.
Kanadai, norvég és skót környezetvédő csoportok bírálták a lazacfarmokat, mert élősködőkkel, tengeri tetvekkel veszélyeztetik a vad lazacokat, melyek a telepek közelében vonulnak el. A felnőtt lazacok túlélik a paraziták támadását, ám a vékonyabb bőrű fiatal állatok érzékenyebbek.
Etűntek a lazacok Kanadából
Rejtélyes okból nem tért vissza több millió lazac egy kanadai folyóba a szokásos éves ívási időben.
Magyar Péter: Döntést hoztunk babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopja ügyében
Az MCC, a Mol, Lázár, Áder és Palkovics alapítványa is megy a levesbe augusztus 31-ig
Reagált a halálos ítéletre az MCC
„Putyin havonta több ezer fiatal embert küld a halálba. Világos? Remek, mert akkor az is világos, miről lehet beszélni vele”
Nagy győzelmek, brutális meccsek, trükkös csalások – itt vannak a legérdekesebb momentumok a focivébék történetéből
Magyar Péter reagált Sulyok Tamás „külföldi panaszkodásaira”
Fásy Zsüliett államilag megtámogatott cégénél elrontották a papírokat, mégsem lesz osztalék
Fekete-Győr András megvonná Lázár János, Kocsis Máté és Szijjártó Péter fizetését
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
Megvan az NB I új neve
Csizmadia Ervin: A Fidesz kereszténydemokrata fordulatától a bukásig
A Stanford-kutató, aki megtanította a világot aludni, lélegezni és napfürdőzni
Figyelmeztetnek: zivatarokkal érkezik a hidegfront
Trump a megugró áremelkedésről: Imádom az inflációt
Az elnök szerint remek számok érkeztek.