„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A Photoshop egyik remek szolgáltatása, hogy képes a fotókat úgy átméretezni, hogy a képen kijelölt részleteket biztosan megőrizze eredeti arányukkal. De akad erre ingyenes megoldás is.
Az Image Resize Guide egy hatékony és egyszerűen használható képszerkesztő alkalmazás, amelynek ingyenes, Lite változatát bárki letöltheti. Utóbbiból ugyan hiányzik néhány eszköz (például felesleges részletek, objektumok egy kattintásos eltüntetésének lehetősége), de a képek méretezését illetően mindent tud, teljesen ingyen.
A programban a hagyományos méretezési megoldásokon túl van tartalomfüggő méretezésre is lehetőség. Ilyenkor a képen kijelölt részleteket a program igyekszik megőrizni az eredeti arányokkal, még akkor is, ha amúgy a képarány megváltozik az átméretezés során.
A méretezés mellett megvághatjuk, elforgathatjuk a képeket, elhelyezhetünk feliratokat rajtuk, illetve van klónozási lehetőség is, így ha nem is automatikusan, de eltüntethetők például képhibák. Állíthatunk a fényerőn és kontraszton is.
Aki úgy dönt, kipróbálja a programot, annak érdemes tudnia, hogy telepítéskor az Image Resize Guide alapértelmezésben megpróbálja telepíteni az Incredibar nevű böngésző toolbart is. Ez ugyan nem kártékony program, de ha valaki nem rajong a különféle toolbarokért (mi például nem szoktunk), amelyek adott esetben lassíthatják a böngésző működését is, annak érdemes kivennie mindhárom opció elől a pipát, mielőtt a telepítőben a Next gombra kattint!
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.