Trump valóra váltotta Hszi álmát
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
A rendőrök elfogták az emődi párost.
A két lány – egy 14 és egy 16 éves – azután került rendőrkézre, hogy teherautó sofőrje bejelentést tett: Budapestről Miskolcra tartott nagyjából 80 kilométer/órás sebességgel az M30-ason, amikor egy, az emődi felüljáróról ledobott kő betörte a szélvédőjét.
A bejelentés nyomán a rendőrök azonosították, majd elfogták a két lányt, akik azt vallották, hogy szórakozásból ejtették az útra a köveket.
A fiatalkorú lányokkal szemben közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a hatóság.
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Divattörténelem a Fehér Házban.