Új szoftverhibát azonosított a Boeing a népszerű, 737 Max repülőgépeinél. A vállalat szombati közleménye szerint a probléma miatt a pilóták egy bizonyos leszállási helyzetben – megszakított leszállási kísérletet követően – automatizált repülési irányítás nélkül maradhatnak.
Amint azt hozzáteszik, a pilótákat kiképezték arra, hogy biztonságosan kezeljék az ilyen helyzeteket, a mérnökök pedig egy szoftverfrissítésen dolgoznak a probléma végleges kijavítása érdekében.
Azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy a több mint 2000, ilyen típusú gép közül mennyi érintett a problémában.
Ahogy a DPA hírügynökség cikke emlékeztet, a 737 Max modell korábban a Boeinget története legsúlyosabb válságába sodorta, miután két balesetben, 2018 októberében és 2019 márciusában összesen 346 ember vesztette életét. A tragédiák bekövetkeztében nagy szerepe volt annak az automatizált repülésirányító rendszernek, amely bizonyos körülmények között túl erősen avatkozhatott be. A Boeing később fel is függesztette a típus gyártását.
Ezzel azonban nem értek véget a problémás esetek: 2024 januárjában például egy szinte új 737-es törzsének egy része levált emelkedés közben, amely további kérdéseket vetett fel a Boeing minőségellenőrzési rendszerével kapcsolatban.
https://hvg.hu/tudomany/20260728_boeing-737-max-rosszul-rogzitett-ulesek-javitas