VIDEÓK
Jövőre már elektronikusan történik az építési engedélyek iránti kérelmek fogadása és az ügyintézés is - mondta Szaló Péter, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára szerdán. Ez egy 1,1 milliárd forintos fejlesztés eredményeként, az e-közigazgatás részeként valósul meg.
MTI
2012. március 28., szerda, 11:33
Egy Lidl áruház nyílik csak Gödöllőn a tervezett kettő helyett, mivel a kereskedelmi cég nem kapta meg határidőre az egyik szükséges engedélyt.
MTI
2012. február 11., szombat, 14:27
A Belügyminisztérium (BM) nettó 148,35 millió forintért szerződik a HUMANsoft Kft.-vel az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszerének uniós forrásból történő megvalósítására - írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.
MTI
2012. február 02., csütörtök, 06:24
Tulajdonosi hozzájárulást adott a Fővárosi Közgyűlés egy új újpesti uszoda építési engedélyének megszerzéséhez szerdán. Az erre vonatkozó indítványról 22 igen szavazattal, az MSZP 6 tartózkodó voksa mellett döntött a testület.
MTI
2011. szeptember 28., szerda, 15:36
Az idén az első félévében 5.585 új lakás épült, 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 5.877 volt, ami 36 százalékos csökkenést jelent 2010 első félévének adataihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
MTI
2011. július 29., péntek, 10:31
Az idén az első félévben 9 000 lakás kapott használatbavételi engedélyt és 10 000 új lakásra adtak ki építési engedélyt, a használatba vett lakások száma 34 százalékkal, az új engedélyeké 41 százalékkal alacsonyabb, mint 2009 első félévében volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
MTI
2010. július 30., péntek, 09:22
Az idén szeptember végéig több mint 20 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt, egy százalékkal kevesebb, mint 2008 azonos időszakában, és 23 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt, ami 26 százalékkal kevesebb, mint a múlt év első 9 hónapjában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn.
hvg.hu
2009. november 02., hétfő, 10:49
A pénzügyminiszter a jogtalan építkezés miatt többmilliós pénzbüntetést kapott az önkormányzattól - írja a Magyar Nemzet szombati száma.
hvg.hu
2009. október 17., szombat, 10:10
Az idén az első félévben 13 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt, 16 százalékkal több mint egy éve, és 17 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt, ami 19 százalékkal kevesebb, mint 2008 első felében volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
MTI
2009. július 30., csütörtök, 09:45
A bezenyei Euro Vegas néhány héten belül megkaphatja a jogerős építési engedélyt, miután immár az osztrák szakhatóságok sem gördítenek akadályt az építkezés elé – tudta meg a Napi Gazdaság.
MTI
2009. június 19., péntek, 09:49