Mi lesz a médiával 2011-ben?
A Médiablog tíz pontban taglalja, mi várható a médiában 2011-ben.
A Médiablog tíz pontban taglalja, mi várható a médiában 2011-ben.
hvg.hu
A tavalyi év egyértelműen a táblagépek és az Android operációs rendszer felemelkedéséről szólt, a Google Chrome operációs rendszeréből csak ízelítőt kaphattak az IT-világ iránt érdeklődők. Az alábbi összeállításban bemutatjuk, hogy a 2011-es esztendőben milyen megoldásokkal találkozhatunk majd egyre gyakrabban.
hvg.hu
Az év eleji előrejelzések egyik jellemzője, hogy az előző év végén már javában tartó vagy éppen kirajzolódni látszó trendeket, nemzetközi fejleményeket vetítik ki a következő évre. Minél inkább elrugaszkodnak ettől, annál kevésbé szoktak bejönni a predikciók - írja a Rabbitblog szerzője.
hvg.hu
A Köztársasági Elnöki Hivatal egyszer már bebizonyította: csak töri a magyar nyelvet. Január 1-jén a hivatal honlapján körülbelül délig szerepelt hibásan Schmitt Pál szilveszteri köszöntőjének szövege.
hvg.hu
A lakosság kétharmada számára nem emelkedik a gáz ára a 2011. január 1-jétől életbe lépő új gázár-szabályozásnak köszönhetően.
MTI
Jelentős változásokra számíthatnak 2011-től a közfoglalkoztatásban részt vevő munkavállalók és munkaadók, emellett lehetővé válik a nők kedvezményes részmunkaidős foglalkoztatása is.
MTI
2011. január elsejétől számos jelentős törvényváltozás lép hatályba; az egykulcsos adórendszer létrejötte mellett egyszerűsödik a személyijövedelemadó-bevallás, továbbá emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum, illetve ismét három évig lesz igénybevehető a gyermekgondozási segély.
MTI
Oroszországba közel 40 milliárd dollárnyi működő tőke érkezett az idén. A tavalyi működőtőke-befektetés mintegy 36 milliárd dollárt tett ki.
MTI
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint december 31-én még 1170 forintért vásárolhatunk D1-es matricát, ugyanezért január 1-től már 1650 forintot kell fizetnünk. A minisztérium azzal indokolja a drasztikus áremelést, hogy az év hét hónapjában alkalmazott úgynevezett kedvezményes időszak megszűnik, s egész évben egységes lesz a pályahasználat díja.
hvg.hu
Megújuló állandó kiállítások, nagyszabású életmű-tárlatok jellemzik a Magyar Nemzeti Galéria 2011-es programját. Az idén megkezdett arculatváltás 2011-ben is folytatódik: jövőre megújul a B- és C-szárny bejárata is – mondta Csák Ferenc, az intézmény főigazgatója.
MTI
A szocialista pártelnök az MTI-nek adott interjújában úgy vélekedett: 2011-ben a maradék illúzió is szertefoszlik és az emberek megtapasztalják, hogy a Fidesz átverte őket.
MTI
Tarifaemelés nélkül tervezi a következő évet a Balatoni Hajózási Zrt., bízva a gazdasági helyzet javulásában - nyilatkozta Horváth Gyula, a cég vezérigazgatója.
MTI
Az Egy nap a városban blog szerzője meghívást kapott az éppen építés alatt lévő ferihegyi váróba.
hvg.hu
Az okostelefonok éve lesz 2011 - állítja egy amerikai piackutató intézet, amely szerint egy éven belül az Egyesült Államok lakosságának fele használ majd valamilyen nem csupán telefonálásra alkalmas mobilkészüléket.
MTI
Julian Moore Héraként pózolt a Pirelli 2011-es naptárához, melynek fotósa, Karl Lagerfeld az ókor görög és római mitológia világából merített inspirációt.
hvg.hu
Az UEFA saját dizájnt készíttetett a 2011-es Bajnokok Ligája döntő számára, amelyet a mérkőzés helyszínén, a londoni Wembley stadionban mutatott be ünnepélyes keretek között - olvasható a Sportsmarketing blogon.
hvg.hu
Orbán Viktor beszédével kezdetét vette a parlamentben a 2011-es költségvetés vitája. A kormányfő szinte alig szólt a jövő évi számokról – ezt inkább a szavakban szintén erős Matolcsy Györgyre bízta - írja Török Gábor politológus.
hvg.hu
„Elegünk van a ’mit, miért nem lehet' politikából. A magyar emberek célja, hogy boldoguljanak végre, és ezáltal legyen sikeres a hazájuk – mondta Orbán Viktor hétfőn a parlamentben, a 2011-es költségvetés vitaindítójában.
hvg.hu
Tegnap mutatták be a Ryanair 2011-es naptárát, közkívánatra tizenkét légiutaskísérőjük bikinis képével. Az ír fapadoson kapható kalendárium árusításából befolyó összeget jótékonykodásra szánja Michael O' Leary, a vezérigazgató.
hvg.hu
199 éve született Liszt Ferenc, aki magyarnak vallotta magát, bár a nyelvet nem beszélte. A bicentenáriumára készülve újra vitázhatunk a szomszédokkal: magyar vagy osztrák volt-e a világjáró zenész?
Lukács Andrea