Csicskának nevezte Bakács Tibor Szőke Andrást, aki nemrég alapított egy digitális polgári kört
Az egykori kritikus attól tart, Szőke András csak a pénz miatt vállalkozott erre.
Az egykori kritikus attól tart, Szőke András csak a pénz miatt vállalkozott erre.
HVG
Bliccelés miatt végrehajtók vitték el a volt újságíró fizetésének harmadát, ezért döntött úgy, hogy éhségsztrájkba kezd – írta korábban. Később bejelentette: nem így lesz.
hvg.hu
Ómolnár Miklós a háborús bűnösök szintjére kerül, ha bántani fogják a hajléktalanokat - állítja Bakács.
hvg.hu
A szalámilopás miatt munkáját elvesztő Bakács Tibor Settenkedő a Facebookon keres munkát, de közmunkát nem, mert "inkább öngyilkos lesz".
hvg.hu
Visszatér a médiába Bakács Tibor - írja hétfői számában a Blikk, amely szerint a Megasztár korábbi zsűritagja pont a szalámilopási botránynak köszönheti, hogy jól jövedelmező álláshoz jutott. A lap szerint egy amerikai cégtulajdonos hallott ugyanis az ügyről, és azt mondta: ő az a sajtómunkás, aki kell neki a magyarországi vállalkozásának beindításához.
hvg.hu
Bakács Tibor, aki február 4-én próbált kifizetetlen téliszalámit kivinni egy budakalászi szupermarketből, kedden állt a Pest Megyei Bíróság elé. Az újságírót lopás szabálysértése miatt 50 ezer forintra büntette első fokon a Budakörnyéki Bíróság. Meg nem fizetés esetén a büntetés 10 napi közmunkára, vagy 25 napi elzárásra változtatható. Bakács a tárgyaláson hosszan beszélt nehéz anyagi helyzetéről.
MTI
Bíróság elé áll kedden Bakács Tibor Settenkedő újságíró- kritikus, aki február 4-én egy rúd téli szalámit próbált ellopni az egyik budakalászi bevásárlóközpontból, de a biztonsági kapunál lebukott.
MTI
Az ismert újságíró-kritikus 2011. február 4-én este a gyanú szerint egy rúd szalámit próbált meg eltulajdonítani az egyik áruházból, de az őrök leleplezték. Kedden tárgyalják az ügyét.
FH
FH
Hírszerző
Eljárás indult egy Budakeszin lakó férfival szemben, miután kiderült, hogy ő jutatta ki a sajtónak a Bakács Tibor áruházi lopását bemutató kamerafelvételeket - közölte a rendőrség.
hvg.hu
A biztonsági kamerák felvételén látszik, hogy Bakács más élelmiszereket is elemelt, csak ezektől még a lelepleződés előtt megszabadult - számol be a Bors.
Bors
Két napja Settenkedőn köszörüli a nyelvét a média alvilága. Szóvicceket gyártanak a nevéből, gyalázzák, sértegetik, gúnyolódnak rajta, s közben természetesen köcsögöznek, buziznak, libsiznek, ahogy mostanában szokás. Bakács pedig védekezik, magyarázkodik: éhes volt, megkívánta a szalámit, nem volt pénze, s olyan hülye volt, hogy még a vonalkódra sem ügyelt.
Sebők János
A sajtószabadság melletti tüntetéssorozat következő alkalmával már nem Bakács Tibor lesz a műsorvezető - nyilatkozta a demonstrációk szervezője, miután Bakácsot szalámilopáson érték egy áruházban.
MTI
Egy hónapig nem vezet műsort a Klubrádióban Bakács Tibor. A szalámilopás miatt csendre ítélt újságíró korábbi műsorának kezdési időpontja, vagyis 10 óra előtt pár perccel jelentkezett be telefonon, s néhány percben beszélt a Klubrádió műsorvezetőjével.
hvg.hu
Nem gondolt a vonalkódra, s tisztában van a következményekkel - mondta a Tv2-nek Bakács Tibor, a szalámilopáson kapott újságíró.
hvg.hu
Legalább egy hónapra szünetelteti a Klubrádió Bakács Tibor műsorát, miután a népszerű rádióst péntek éjjel lopáson kapták.
hvg.hu
Bakács Tibort, a médiatörvény elleni tüntetések egyik szószólóját lopáson kapták péntek este a budakeszi Tescóban - közölte a Blikk. Bakács a lapnak elismerte, hogy egy alig több mint kétezer forint értékű téliszalámival a zsebében sétált ki az üzletből fizetés nélkül.
hvg.hu