VIDEÓK
Úgy kellene felállnia januártól a járási rendszernek, hogy a parlament még a törvényt sem hozta meg, emiatt káosz várható, hiszen kevés az idő a felkészülésre – mondta a hvg.hu-nak Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke, aki szerint a járások könnyen politikai irányítás alá kerülhetnek. Gödöllő polgármestere attól tart, zavarokat okozhat az oktatásban szeptembertől, hogy sok helyen azt sem tudják, ki, hogyan működteti az iskolákat.
6 hozzászólás
Kósa András
2012. május 22., kedd, 20:10
A Széll Kálmán-terv 2.0 végrehajtásának részeként összesen 8 milliárd forintot zárolnak az önkormányzatoktól. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint így megszűnhet a nehéz helyzetben lévők támogatása.
15 hozzászólás
hvg.hu
2012. április 29., vasárnap, 07:00
A múlt héten megint új fordulatot vett az általános iskolák államosításának ügye: az állam csak a fenntartói szerepet vállalja, a működtetők jövőre az önkormányzatok lesznek. A pedagógusok és az önkormányzatok sötétben tapogatóznak, és próbálják menteni a menthetőt. Az NGM konkrét költségeket nem közöl, a Nefmi szerint szó sincs államosításról, a nehéz helyzetben lévő településeket pedig a korábbi gyakorlattal szemben nem hagyják magukra.
8 hozzászólás
Tossenberger Adél
2012. április 17., kedd, 06:30
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) nem támogatja a járási hivatalok kialakításával, az önkormányzati és állami feladatok szétválasztásával kapcsolatos kormányzati javaslatot - közölte az érdekképviselet pénteken.
MTI
2012. január 20., péntek, 11:28
Magyar sportdiplomáciai bakinak tartja Gémesi György, hogy nem Budapest és Gödöllő, hanem Wroclaw rendezheti a 2017-es Világjátékokat, az olimpián kívüli sportágak négyévenkénti csúcseseményét.
MTI
2012. január 16., hétfő, 14:39
Bírálta az önkormányzati törvény múlt héten nyilvánosságra került tervezetét a Magyar Önkormányzatok Szövetsége. A szervezet elnöke egy pénteki rendezvényen azt kifogásolta, hogy a települések hitelfelvételét a tervezet szerint a kormányhivatalok ellenőrizhetnék, ám Gémes György szerint ezek a hivatalok nem függetlenek a politikától. A MÖSZ elnöke azt is kifogásolta, hogy a tervezet a járóbeteg-ellátást is államosítani akarja, amibe szerinte rengeteg pénzt fektettek az utóbbi években az önkormányzatok.
hvg.hu
2011. október 21., péntek, 18:24
Készül az önkormányzati törvény, de eddig erről a kormány nem kérdezte a Gémesi György vezette önkormányzati szövetséget. fFennáll a veszély, hogy a települések összevonásával, a finanszírozás központosításával a régi tanácsrendszerre emlékeztető struktúra jön létre, nyilatkozta a hvg.hu-nak Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gödöllő polgármestere.
9 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. április 22., péntek, 17:40
A Fidesz-frakcióban teret nyert, hogy a polgármesterek ne lehessenek egyben országgyűlési képviselők, bár az összeférhetetlenségről szóló viták még folynak a párton belül. A tisztségek betöltése körüli változtatásokat rendszerint a politikai érdekek és erőviszonyok befolyásolták, ami ma sincs másként.
Fontos Erzsébet
2011. március 28., hétfő, 07:00
Azzal, hogy a közoktatási intézmények teljes egészében állami fenntartásba kerülnek, nem olcsóbb, hanem drágább lesz a rendszer - állítja a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gémesi György.
hvg.hu
2011. március 22., kedd, 09:37
Gémesi Györgyöt választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökének a szervezet szombati közgyűlésén.
MTI
2011. március 19., szombat, 11:36
Gémesi György maradt a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnöke - döntött egyhangúlag pénteki közgyűlésén a szervezet. Megbízatása újabb öt évre szól.
MTI
2011. március 18., péntek, 13:13
A csütörtöki határidőig egyedül Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnöke adta be pályázatát a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöki posztjára - tájékoztatta a szervezet pénteken.
MTI
2011. március 11., péntek, 12:47
Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnöke pályázik a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöki posztjára.
MTI
2011. március 08., kedd, 15:53
A RádióAktív 93.6 utolsó adásnapján, hétfőn este Gémesi György polgármester betelefonált az élő adásba, megköszönte a dolgozók munkáját, és ígéretet tett arra, hogy dolgozni fog a megoldáson.
Hírszerző/FH
2011. február 28., hétfő, 21:33
Az önkormányzati választásokon elsöprő sikert aratott a Fidesz-KDNP, de néhány agglomerációs településen, illetve Budapesthez közeli városban meglepetések érték a pártot, amikor a helyi erős emberekkel szemben próbálták a pártközpont jelöltjeit átpasszírozni.
18 hozzászólás
Szegő Iván Miklós
2010. október 04., hétfő, 15:08
A közelmúltban nyilatkozott Gémesi György, Gödöllő polgármestere a hvg.hu-nak arról, hogy az előzetes szóbeli megállapodások ellenére a Fidesz saját polgármesterjelöltet indít, Boros Andrea személyében. A Fidesz állítólagos szószegéséről, a választásokat megelőző politikai vádaskodásokról és programjáról kérdeztük Boros Andreát.
17 hozzászólás
Fürjes Judit
2010. szeptember 22., szerda, 07:30
Október 3-án Gémesi Györgynek, Gödöllő polgármesterének nem várt ellenféllel kell megküzdenie, hogy újabb 4 évre megőrizhesse hivatalát. Mint elmondta, az előzetes szóbeli megállapodások ellenére a Fidesz saját jelöltet indít, Boros Andreát. Az állítólagos szószegésről, a választásokat megelőző politikai vádaskodásokról, Gödöllőnek a magyar EU-elnökség alatt betöltendő szerepéről beszélgettünk a polgármesterrel.
25 hozzászólás
Fürjes Judit
2010. szeptember 07., kedd, 15:10
A sajtóban megjelent hírek szerint Gémesi György hatáskörén és minden elfogadott viselkedési normán túllépve meggátolt egy munkáját végző kérdezőbiztost, valamint megrágalmazott egy közvéleménykutató-céget - áll abban a közleményben, melyet Boros Andrea (Fidesz- KDNP), Gödöllő polgármester-jelöltje juttatott el szerdán az MTI-hez.
MTI
2010. augusztus 25., szerda, 19:41
Gémesi Györgyöt, Gödöllő polgármesterét az MDF-ből többen megkeresték, hogy vállalná-e a párt vezetését - erősítette meg az MDF-ből 2006-ban kilépett városvezető szerdán a Magyar Rádió értesülését. A politikus nem zárta ki, hogy az önkormányzati választások után, bizonyos feltételek mellett, felkérés esetén elvállalná az MDF vezetését.
MTI
2010. április 14., szerda, 11:20