#Gémesi György


Minden bizonnyal Gémesi lesz a MOB alelnöke

A csütörtöki határidőig egyedül Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnöke adta be pályázatát a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöki posztjára - tájékoztatta a szervezet pénteken.



Gödöllőn is bezár a rádió

A RádióAktív 93.6 utolsó adásnapján, hétfőn este Gémesi György polgármester betelefonált az élő adásba, megköszönte a dolgozók munkáját, és ígéretet tett arra, hogy dolgozni fog a megoldáson.


Ahol a Fidesz nem tudott győzni

Az önkormányzati választásokon elsöprő sikert aratott a Fidesz-KDNP, de néhány agglomerációs településen, illetve Budapesthez közeli városban meglepetések érték a pártot, amikor a helyi erős emberekkel szemben próbálták a pártközpont jelöltjeit átpasszírozni.


A gödöllői csata. Interjú Boros Andreával

A közelmúltban nyilatkozott Gémesi György, Gödöllő polgármestere a hvg.hu-nak arról, hogy az előzetes szóbeli megállapodások ellenére a Fidesz saját polgármesterjelöltet indít, Boros Andrea személyében. A Fidesz állítólagos szószegéséről, a választásokat megelőző politikai vádaskodásokról és programjáról kérdeztük Boros Andreát.


Gémesi György a Fidesz szószegéséről és a politikai acsarkodásról

Október 3-án Gémesi Györgynek, Gödöllő polgármesterének nem várt ellenféllel kell megküzdenie, hogy újabb 4 évre megőrizhesse hivatalát. Mint elmondta, az előzetes szóbeli megállapodások ellenére a Fidesz saját jelöltet indít, Boros Andreát. Az állítólagos szószegésről, a választásokat megelőző politikai vádaskodásokról, Gödöllőnek a magyar EU-elnökség alatt betöltendő szerepéről beszélgettünk a polgármesterrel.


Gémesit támadja a gödöllői Fidesz

A sajtóban megjelent hírek szerint Gémesi György hatáskörén és minden elfogadott viselkedési normán túllépve meggátolt egy munkáját végző kérdezőbiztost, valamint megrágalmazott egy közvéleménykutató-céget - áll abban a közleményben, melyet Boros Andrea (Fidesz- KDNP), Gödöllő polgármester-jelöltje juttatott el szerdán az MTI-hez.


Gémesi Dávid Ibolya "ámokfutását" okolja a kialakult helyzetért

Gémesi Györgyöt, Gödöllő polgármesterét az MDF-ből többen megkeresték, hogy vállalná-e a párt vezetését - erősítette meg az MDF-ből 2006-ban kilépett városvezető szerdán a Magyar Rádió értesülését. A politikus nem zárta ki, hogy az önkormányzati választások után, bizonyos feltételek mellett, felkérés esetén elvállalná az MDF vezetését.