VIDEÓK
Hiába hangoztatja a kormányzat, hogy január első felében megkezdik a tárgyalásokat az IMF-fel, ez ki van zárva – mondta a hvg.hu-nak Róna Péter. A közgazdász úgy véli, ma már valószínűbb forgatókönyv, hogy a brüsszeli és washingtoni jelzéseket rendre figyelmen kívül hagyó Magyarországot az IMF és az EU cserbenhagyja, a piac pedig „szétszedi”.
36 hozzászólás
hvg.hu
2011. december 29., csütörtök, 18:24
Az euróválság közepén az EU nem teheti meg, hogy engedékenységével megerősítést adjon a magyar kormány által folytatott politikának. Országunk tervei a pénzügyi stabilitás aláásására nem csak ránk nézve jelentenek veszélyt, a környező tagállamok is éreznék a hatását, az EU-nak azonban még így sem érné meg a kivételezés hazánkkal.
hvg.hu
2011. december 21., szerda, 08:59
A korábban várt 1,5 százalékos növekedésnél alacsonyabb GDP bővülési ütem mellett is tartható a jövő évi költségvetés - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI kérdésére hétfőn.
MTI
2011. november 28., hétfő, 13:34
Három éven belül másodszor fordult hétfőn a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) Magyarország, aminek alapján úgy tűnhet, a kormány végre felhagyott a korábban 18 hónapon át folytatott kísérletével, amelyet bizonyos körökben "gazdasági szabadságharcnak", szélesebb közönség előtt pedig "unortodox gazdaságpolitikának" nevezett - írja az Economist Közép- és Kelet-Európával foglalkozó blogja.
hvg.hu
2011. november 22., kedd, 09:40
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter támogatottsága százszázalékos a Fidesz képviselőcsoportján belül - jelentette ki a vezető kormánypárt frakcióvezetője hétfőn újságírói kérdésre válaszolva.
MTI
2011. november 21., hétfő, 15:07
Németországban a Handelsblatt és a Frankfurter Allgemeine Zeitung, Romániában pedig az Új Magyar Szó jelentetett meg hétfőn cikket Magyarország és az IMF közötti tárgyalásokról. Emlékeztetnek, hogy Orbán Viktor, akit a Handelsblatt a nap Pinokkiójának titulált, még az elmúlt hetekben is elzárkózott az együttműködésből, emellett kifejtik: a leégés mindenképpen bejött.
MTI
2011. november 21., hétfő, 12:47
A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió felkérést kapott a magyar kormánytól egy pénzügyi megállapodás ügyében - tudatta washingtoni keltezésű közleményében az IMF vezérigazgatója.
MTI
2011. november 21., hétfő, 11:59
Továbbra is csak találgatni lehet, hogy milyen megállapodást köt Magyarország az IMF-fel, a nemzetgazdasági tárca által használt kulcsszó és a kiszivárgott összeg mindenesetre az egyik forgatókönyv felé billenti a mérleget - írja a Világgazdaság (VG). A Napi Gazdaság már készpénznek veszi a VG által is felvázolt lehetséges forgatókönyvet.
hvg.hu
2011. november 21., hétfő, 07:33
A kelet-európai térségben Romániának van olyan szerződése az IMF-fel, amit a hírek szerint Magyarország is meg szeretne kötni. A Valutaalap szigorú feltételeket szabott a hitelért cserébe, ám már lazán kezeli azok betartását, mert Románia 2009 óta megszakítás nélkül együttműködik a szervezettel, amely elismeri a társadalom eddigi erőfeszítéseit. A megszorítások miatt 2009-ben már megbukott egy kormány Bukarestben.
28 hozzászólás
M. László Ferenc
2011. november 19., szombat, 11:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 340,12 pontos, 1,96 százalékos csökkenéssel, 17.030,14 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 18,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára mérséklődött az előző napi záráshoz képest.
MTI
2011. november 18., péntek, 18:10
Folytatta erősödését pénteken a forint, a javuló euróövezeti befektetői hangulatnak és a magyar-IMF együttműködési szándék bejelentésének köszönhetően jelentős nyereségre tett szert.
MTI
2011. november 18., péntek, 16:16
A magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üdvözli a kormány azon szándékát, hogy elkezdi "a növekedés korszakát" és ehhez "minden rendelkezésre álló eszközt", így az IMF-fel készülő új együttműködési modell kialakítását is fel kívánja használni - közölte az AmCham pénteken.
MTI
2011. november 18., péntek, 16:13
Nem csak a Nemzetközi Valutaalapot döbbentette meg a Nemzetgazdasági Minisztérium tegnapi „trükkös” közleményével, hogy a kormány a szervezethez fordul, miközben ők maguk nem is tudtak róla. Brüsszelben is kiakadtak amiatt, amiért a sajtóból kellett megtudniuk, hogy „vége a szabadságharcnak”.
35 hozzászólás
Folk György
2011. november 18., péntek, 15:38
Az MSZP szerint elkerülhetetlen az IMF-megállapodás, Matolcsy György és Orbán Viktor azonban alkalmatlanná váltak a tárgyalásokra.
MTI
2011. november 18., péntek, 15:32
Az OTP Bankcsoport vezérigazgató-helyettese szerint nagyon bölcs döntés volt a kormány részéről, hogy az IMF-fel új hitelmegállapodásról kezd tárgyalásokat, figyelembe véve a nyugat-európai fejleményeket.
MTI
2011. november 18., péntek, 13:08
Ismeri az Európai Bizottság a magyar kormány azon szándékát, hogy egyfajta elővigyázatossági pénzügyi támogatásért kíván folyamodni a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) és az Európai Bizottsághoz is, de korainak tartja még kommentálni azt, mivel hivatalos megkeresés még nem érkezett a testülethez - jelentette ki Olli Rehn pénzügyi biztos szóvivője pénteken Brüsszelben.
MTI / hvg.hu
2011. november 18., péntek, 12:57
Eléggé kicsi az esélye, hogy a jelenlegi helyzetben az IMF bármilyen programról is megegyezzen Magyarországgal - írja a Financial Times szerkesztőségi blogjában a francia Société Générale feltörekvő piaci elemzői részlegének vezetője. Benoit Anne szerint nem elképzelhetetlen, hogy az IMF most elégtételt vesz a korábbi sérelmekért, és a "következő szög a koporsóba" egy hitelminősítőtől jöhet az esetleges leminősítéssel.
hvg.hu
2011. november 18., péntek, 11:04
Egyáltalán nem biztos, hogy a magyar kormány valóban megállapodást akar kötni a Nemzetközi Valutaalappal, ennél kevesebb is elég lehet - írja a Bloombergnek nyilatkozó elemzőkre hivatkozva a Napi Gazdaság. Tegnap a Financial Times is azt írta, az egyik elemző szerint az NGM bejelentése csak a szóbeli beavatkozás egy formája lehetett a piacon, alap nélkül.
hvg.hu
2011. november 18., péntek, 09:09
Matolcsy György pontos politikai elemzőnek bizonyult, amikor pár hete kijelentette, hogy „az IMF-hez való visszatérés egyértelműen a gyengeség jele volna” - írja Török Gábor politikai elemző blogján.
hvg.hu
2011. november 18., péntek, 08:05
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter péntek délelőtt jelenti be a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációjának, hogy Magyarország egy biztosítás típusú megállapodást szeretne kötni az IMF-fel - közölte Orbán Viktor kormányfő, aki szerint Magyarország gazdasági önállósága továbbra sem lesz korlátozható. A megállapodás tervezett tartalmáról várhatóan a nap folyamán nyilatkozik majd a miniszter.
MTI / hvg.hu
2011. november 18., péntek, 07:54