Iványi Gábor a börtönben járt Őrsi Gergelynél
Iványi Gábor elmondása szerint Őrsi két idegen nyelven is tanul a zárkájában, de elméjét családja és a kerülete ügyei mellett az igazságtalanság gondolata is állandóan foglalkoztatja.
Iványi Gábor elmondása szerint Őrsi két idegen nyelven is tanul a zárkájában, de elméjét családja és a kerülete ügyei mellett az igazságtalanság gondolata is állandóan foglalkoztatja.
HVG
Így tudták rendezni adósságaik egy részét.
HVG
A NER idején államilag üldözendő vallási közösségből ismét bejegyzett egyház lett az Iványi Gábor nevével fémjelzett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), de a hatóság elleni erőszakkal vádolt lelkész feje fölött még mindig ott lebeg az ügyészség által rá kimérni kért kétéves börtönbüntetés.
Jogerősen ismét bejegyzett egyházként vette nyilvántartásba a Fővárosi Törvényszék a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget.
HVG
A lelkész szerint aggasztó a bíróság döntése, amiben a pénzügyőrök távmeghallgatását rendelték el. Ilyet a jogászaik szerint olyan tanúk szoktak kérni, akik kiskorúak, szexuális bűncselekmény áldozatai vagy egyéb komoly kihívással küzdenek.
HVG
A bíróság támogatta a pénzügyőrök távmeghallgatását, a tárgyalást pedig jövő évre halasztották.
HVG
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője egyeztetne a kormánnyal, de szerinte a státuszuk visszaállításához egy parlamenti döntés is elég lenne.
HVG
A válságkezelésről és az augusztus 20-ai állami ünnepségről vitáztak az Országgyűlés rendkívüli ülésén. Unger Anna Róza politológust jelöli az igazságügyi bizottság a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal élére. 120 ezer forintra emelkedik az öregségi nyugdíj legkisebb összege. Újraindul Iványi Gáborék iskolája. Leváltották az Uzsoki utcai kórház éléről Ficzere Andreát. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!
Nem meglepő módon Baka András köztársasági elnöki jelölése után kilőtt a nevére keresők aránya, az viszont már egy fokkal érdekesebb, hogy nemcsak a kegyelmi botrány, de még Sulyok Tamás is többször „lenyomta” az internetes keresések tekintetében.
Szabó Bence adományából indul újra a hajléktalanokat ellátó fogászati szakrendelés.
HVG
Kőszegi Krisztián parlamenti alelnök a hajléktalanellátó intézményeket is felkereste.
HVG
A pénzt az Oltalom Egyesület hajléktalanokat ellátó fogorvosi rendelőjének korszerűsítésére fordítja.
HVG
A közössége egyházi státuszának visszaszerzéséért küzdő lelkész sajnálja, ha a sajtóban megjelent megfogalmazások félreértésekre adtak okot.
HVG
Tarr Zoltán maga is azt állítja: nem volt informális egyeztetés.
HVG
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség jogászai még a határozati javaslatot is kidolgozzák.
HVG
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség azt közölte, az üzleti élet szereplői eddig kevésbé támogatták őket, mert féltek a hatósági vegzálástól.
HVG
Arról is ír, nem tartja magát oligarchának, és reméli, hogy a leendő kormány csak azért nem fog senkit megbélyegezni, mert vállalkozó volt az elmúlt 16 évben.
HVG
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség épületkomplexumának négy évvel ezelőtti, NAV-os átkutatásakor történt dulakodás miatt indult büntetőügy első három vádlottja igyekezett felidézni a történteket a hétfői tárgyaláson. Iványi Gábor és Donáth Anna az egész büntetőügy létjogosultságát vitatta. A lelkész szerint az eljárásra rossz fényt vet, hogy miközben a vád alapját képező nyomakodásban körülbelül százan vettek részt, az ügyészség kizárólag ellenzéki politikusok és aktivisták ellen emelt vádat.
A lelkész reményének adott hangot Magyar Péter győzelmével kapcsolatban, és felidézte, hogyan vált Orbán lenyűgöző fiatal politikusból hataloméhes vezetővé.
HVG
Nem először merül fel Iványi Gábor neve lehetséges köztársasági elnökként, mely szerepről korábban többek között azt mondta: „békeidőkben a köztársasági elnök egy kedves öreg ember, aki barackot nyom a gyerekek fejére”.