Hatalmas kölcsönt biztosított egy nagyvonalú felajánló a Magyar Evangéliumi Testvérközösségnek (MET), így Iványi Gáborék egyháza az adósságainak egy részét rendezni tudta – erről a metodista lelkész a Klubrádió műsorában beszélt.
Az egyház vezetője hozzátette, az államnak egy ennél is nagyobb összeggel, mintegy 16 milliárd forinttal kéne elszámolnia feléjük. Kiemelte, ez nem adomány vagy kegy, hanem pénz, amiért a MET különböző közfeladatok ellátásával megdolgozott.
Szerdán kapta vissza a MET jogerősen a bejegyzett egyházi státuszát, amiről Iványi a Klubrádiónak elmondta, ez még nem hozta el a végleges megoldást, ugyanakkor fontos lépés annak irányába, hogy a MET bevett és elismert egyházi státuszt kapjon. Ehhez a kormánnyal kell átfogó megállapodást kötniük.
Iványi hozzátette, ők már áprilisban elküldték a kormánynak a megállapodás tervezetet. Ez 15 évre szólna, és rendezné az egyház állammal együttműködésben végzett tevékenységeinek a támogatását. Ha ezt a parlament kétharmaddal megerősíti, akkor ismét bevett és elismert egyház lehet a MET. Arról egyelőre nincs információja, hogy az Országgyűlés mikor szavazhat a megállapodás elfogadásáról.
A lelkész azt is elmondta, hogy tavaly 113, idén pedig már közel 165 ezren ajánlották fel az adójuk 1 százalékát az egyházuk számára, amivel a MET a harmadik legtámogatottabb egyház lett az országban. A felajánlásokból több mint kétmilliárd forint folyhat be hozzájuk, bejegyzett egyházként pedig arra is számíthatnak, hogy az állam ezt az összeget az egyházak finanszírozásának szabályai szerint további támogatással egészíti ki.
https://hvg.hu/360/20260915_ivanyi-gabor-met-egyhaz-birosag-orban-ner
Nyitókép: HVG / Reviczky Zsolt