VIDEÓK
A Líra Könyv Zrt. vezetője helyreigazítást kért a Libri ügyvezető igazgatójától, Walitschek Csillától a hvg.hu-nak adott, és a Líra Könyv Zrt.-t érintő adatai miatt. Kolosi szerint a piaci rivális nem volt pontos.
hvg.hu
2012. március 23., péntek, 13:48
Pozitívuma a műnek, hogy a bulvármédiából unásig ismert hazai és külföldi gazdagok mellett a zárkózott, nyilvánosságkerülő fajta portréit is megrajzolja. Mégsem az újdonságok adják az igazi lényeget. Aki nagyon akarta, gazdasági lapok 100-as listáiról eddig is utánanézhetett. Hanem a teoretikus rendszerező, rendszeralkotó kutatói igyekezet, valamint a publikus adatok egy helyre tömörítése. Gyenge pontja viszont a szerzői érintettség. De ettől még érdemes kézbe venni.
3 hozzászólás
Papp László Tamás
2010. május 27., csütörtök, 17:04
Nobilis és Kolosi cégei eKönyv Kft.-t alapítottak
A tőzsdén szereplő, Nobilis Kristóf cégcsoportjába tartozó Bookline.hu Nyrt. és Kolosi Tamás vállalkozásegyüttesének társasága, a Líra Könyv Zrt. 20 millió forint jegyzett tőkével közös leányvállalatot alapított eKönyv Magyarország Kft. néven.
Szóljon hozzá
HVG
2010. március 16., kedd, 10:21
Gazdasági szemléletváltást, az intézményrendszer reformját sürgetik gazdaságkutatók, akik szerint a magyar gazdaságban nem sebességváltásra, hanem „váltóátállításra” van szükség.
hvg.hu
2009. november 18., szerda, 15:55
Senki sem tudja biztosan, mit hoz az idei év, az azonban biztos: nehezebb lesz az élet, mint tavaly volt. Klasszikus értelemben vett elemzésekre manapság nem hagyatkozhatunk, az üzleti és a gazdasági életben viszont mégis kell valahogy tervezni. Kíváncsiak voltunk, hogy a korábban interjúinkban megszólaltatott szakemberek – a vállalatvezetők, a közgazdász, a szociológus, az adószakértő, az ÁSZ, az MKIK illetve az IVSZ elnöke és a BÉT volt elnöke – mit várnak 2009-től.
hvg.hu
2009. január 05., hétfő, 06:30
A lex Mol néven elhíresült törvény, amely deklarált célja szerint a magyar stratégiai vállalatok védelmét szolgája, heves vitákat váltott ki a magyar közéletben. Van, aki a jogszabály megjelenése miatt már az orosz kapitalizálódási modell megjelenését vizionálja. Arra kértük Kolosi Tamás szociológust, a magyar társadalmi elit kutatóját, fejtse ki véleményét: vannak-e magyar oligarchák? A válasz a társadalmi mozgások mélyebb rétegeit is érintette az ideológiai harcok okaitól a pártpénzbegyűjtő mechanizmusok mozgatórugóiig.
28 hozzászólás
hvg.hu
2007. október 24., szerda, 06:16