VIDEÓK
Öt hónap késéssel kérte a kormány a titkosszolgálatokat ellenőrző parlamenti bizottság jóváhagyását a legfontosabb szolgálatot irányító Göbölös László kinevezéséhez. A testület támogatta a főigazgató kinevezését, de a keddi ülésen éles vita folyt arról, hogy ellátja-e a nemzetbiztonság a törvényben előírt információkkal a bizottságot. Még mindig nem tudni, hogy a kormányátalakítás érinti-e a szolgálatok felügyeletét.
MLF
2012. május 22., kedd, 15:01
Az idegenforgalmi adóra vonatkozó szabályok egyértelműsítése miatt módosította a fővárosi és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló törvényt az Országgyűlés hétfőn.
MTI
2012. május 21., hétfő, 18:14
Most is zajlik a rendőrök teljesítményének felmérése, az eredmények alapján pedig a főkapitányi és kapitányságvezetői posztokon is változás várható - közölte Pintér Sándor belügyminiszter éves meghallgatásán az alkotmányügyi bizottság előtt. A börtönök telítettsége jelenleg is 138 százalékos, ezért a céljuk az, hogy a fogvatartottak hasznos munkát végezzenek, ennek érdekében pedig ők készítik a rendőrök gyakorlóruháját és bakancsát is. A későbbiekben más formaruhák - így például a postások vagy a buszsofőrök - gyártásával is megbíznák őket.
hvg.hu
2012. május 21., hétfő, 12:51
Nem vállalt újabb nyilvános vitát a titkosszolgálatok átalakításáról a nemzetbiztonságot is felügyelő Pintér Sándor. A belügyminiszter kedden a parlamentben elismerte, hogy a kabineten belüli egyeztetéseken fennakadt az új törvény tervezete, így legfeljebb ősszel kerülhet a képviselők elé. Pintérnek nem ez az első veresége; a hvg.hu úgy tudja, a kormányon és a Fideszen belül sokan elégedetlenek a jelenlegi felállással, a belügyminiszter viszont ragaszkodik a pozíciójához.
4 hozzászólás
Csikász Brigitta - M. László Ferenc
2012. május 14., hétfő, 06:30
Az elmúlt két évben jelentősen nőtt a körzeti megbízotti irodák száma, és a Belügyminisztérium bízik abban, hogy az önkormányzatok segítségével egy év alatt minden településen ki tudnak majd alakítani ilyen irodát - erről a belügyminiszter beszélt kedden az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának ülésén.
MTI
2012. május 08., kedd, 16:30
A belügyminiszter kedden indoklás nélkül visszavonta a budapesti rendőrfőkapitány rendészeti helyettesének vezetői megbízatását, az országos főkapitány pedig a közlekedésrendészeti főosztály vezetőjéét - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
MTI
2012. május 08., kedd, 15:52
A hvg.hu-nak nyilatkozó fideszes képviselők szerint Pintér Sándor belügyminiszter állta a sarat a KRESZ-t módosító rendelet felülvizsgálatát szorgalmazó honatyákkal szemben az ezzel foglalkozó frakcióülésen. Kiderült, hogy mi az, amiből Pintér semmiképpen nem engedne, miközben más ügyekben nyitottnak mutatkozott arra, hogy további egyeztetéseket folytasson.
hvg.hu
2012. május 07., hétfő, 14:39
Megváltoztatta a Belügyminisztérium a nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia intézkedési tervében a veszélyeztetett fiatalok célcsoportjainak elnevezését - közölte a tárca sajtóosztálya csütörtökön. Korábban négy civil szervezet azt közölte, hogy a BM megbélyegzi a roma gyerekeket.
hvg.hu
2012. május 03., csütörtök, 16:21
Az állami renden, a törvényeken kívül senki nem tud rendet teremteni, csupán anarchiába sodorja az országot - hangsúlyozta Pintér Sándor belügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív lap szerdai számában megjelent interjújában.
MTI
2012. április 11., szerda, 11:38
Büntetőeljárás alatt álló emberek is lehetnek a VIII. kerületi önkormányzati „rendfenntartó erő”, a Jófiúk csapatában – értesült a hvg.hu. A "Józsefváros közbiztonságára vigyázó" társasággal kapcsolatban úgy tudjuk, vizsgálat is indult. Ezt Garamvölgyi László rendőrségi szóvivő sem cáfolta, de kérdéseinket hivatalos megkeresésben kérte. Később közölték, nem nyilatkoznak sem ők, sem a belügyminisztérium, elégedjünk meg Kocsis Máté józsefvárosi polgármester válaszával.
6 hozzászólás
Csikász Brigitta
2012. március 19., hétfő, 16:35
Öt építész érdemelte ki idén a legrangosabb magyar építészeti kitüntetést, az Ybl-díjat, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter adott át szerdán a BM Márványtermében.
MTI
2012. március 14., szerda, 21:23
Az Országgyűlés 278 igen szavazattal, 19 nem és 30 tartózkodás mellett hétfőn elfogadta a lőszerekről és a lőfegyverekről szóló törvény módosítását, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Pintér Sándor belügyminiszter közösen kezdeményezett.
MTI
2012. március 05., hétfő, 19:25
Januárban három embert vettek fel a rendőrség szenior állományába – ez derül ki a belügyminiszter válaszából, amelyet egy képviselői kérdésre adott. Pintér Sándor szerint sok az érdeklődő, de a rendőrség kimutatása szerint csak azok minősülnek jelentkezőnek, akiknél már megindult az állományba vételi eljárás. Számuk február 1-jéig 154 volt.
MTI
2012. február 24., péntek, 17:40
Somogyi Zoltán politikai elemző bírálta a belügyminisztert, amiért leült egy nyilvános egyetemi vitára a jobbikos Vona Gáborral, de a Török Gábor moderátort is részvételéért. Török blogjában írja le, miért vállalta a szerepet.
hvg.hu
2012. február 19., vasárnap, 17:51
A Belügyminisztérium munkájáról vitázott csütörtökön Pintér Sándor és Vona Gábor a Budapesti Corvinus Egyetemen rendezett Tárcatükör vitasorozat első rendezvényén. Vona Gábor üdvözölte a Belügyminisztérium egyes intézkedéseit, például a közmunkaprogram bevezetését és az önfenntartó börtönöket, viszont ő még egy lépéssel tovább menne. Pintér szerint a törvénytelenség talaján állva nem lehet a törvénynek érvényt szerezni, ahogyan azt a Jobbikhoz köthető Magyar Gárda és a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület próbálja.
38 hozzászólás
Zubor Zalán
2012. február 17., péntek, 16:00
Több ponton egyetértett Pintér Sándor belügyminiszter és Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Tárcatükör csütörtök esti vitáján Budapesten. A vitán többek között szóba került a közmunkaprogram, a közbiztonság, a rendőrség, a NIBEK, valamint a Terrorelhárítási Központ felállítása is.
hvg.hu/MTI
2012. február 17., péntek, 12:13
A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások esetében, ha elfogadják a belügyminiszter törvénymódosító javaslatát, 30 nap alatt ki kellene adni a környezetvédelmi hatásvizsgálatokat és a szükséges engedélyeket. A civil környezetvédők szerint az illetékes hivatalban egy hónap alatt két osztály között nem megy át egy ügyirat. A Fidesz szerint 30 nap elég az engedélyeztetés lebonyolítására, míg az LMP szerint a kormány ezzel a multikat gazdagítaná.
7 hozzászólás
Kapcsándi Dóra
2012. február 17., péntek, 06:30
Nem ad igazat a belügyminiszternek egy, a hvg.hu által megkérdezett biztonságpolitikai szakértő. Szerinte január 2-án az Operaház előtti tüntetésen nem szakszerűen lépett fel a rendőrség az ellentüntetőkkel szemben, amint ugyanis a szélsőjobboldaliak elhagyták a számukra jóváhagyott helyszínt, akkor fel kellett volna őket oszlatni.
20 hozzászólás
hvg.hu
2012. február 11., szombat, 09:30
Az MSZP-s Harangozó Tamás szerint a honvédelmi és rendészeti bizottság keddi ülésén Pintér Sándor belügyminiszter elismerte, hogy tudtak a január 2-i kormányellenes tüntetés "készülő megzavarásáról”.
MTI
2012. február 07., kedd, 18:12
Higgadtan, szakszerűen járt el az Operaház előtti, január 2-i tüntetés biztosítása alatt a rendőrség Pintér Sándor belügyminiszter szerint.
MTI
2012. február 07., kedd, 10:56