VIDEÓK
Még legalább négy hónapot kell várniuk a magánnyugdíjpénztárból visszalépőknek arra, hogy a pénztárak megállapítsák, mennyi reálhozam jár nekik. A törvényben előírt július 20-ai dátum ugyanis nem azonos a reálhozamok kifizetésének időpontjával. Ez egyelőre nem ismert, de az majdnem biztos, hogy senkinek nem érdemes a tavalyi kiértesítőkben megjelölt összeggel sem számolnia, sem előre elköltenie.
hvg.hu
2011. március 30., szerda, 19:14
Jelentősen csökkent a tavalyi utolsó negyedévben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) érkező fogyasztói beadványok száma, miközben az ügyfélszolgálati megkeresések gyarapodtak – derül ki a hatóság jelentéséből. A felügyelethez 5,2 százalékkal fordultak többször ebben az időszakban, mint az előző három hónapban.
Szóljon hozzá
hvg.hu
2011. február 22., kedd, 15:45
Már csak néhány nap van hátra január 31-ig, eddig az időpontig nyilatkozhatnak ugyanis a magánnyugdíjpénztár-tagok arról, maradnak-e vagy visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe. Aki úgy dönt, marad, nem szerez több szolgálati évet Magyarországon, s egyúttal kizárja magát a hazai társadalombiztosítási nyugdíjrendszerből is. Ugyanakkor, aki külföldi munkát vállal, szolgálati éveket is szerezhet, amelyek később beleszámíthatnak a hazai nyugdíjába is.
Salgó Andrea
2011. január 26., szerda, 17:45
Közös nyugdíjpénztári tájékoztató kampányt indított az ING, az AXA, az Aegon és az Allianz biztosító. A nyugdíjpénztári kalkulátor segítségével mindenki ki tudja számolni, hogy a magánnyugdíjpénztárban maradás vagy az állami rendszerbe visszalépés éri meg jobban számára.
MTI
2011. január 13., csütörtök, 17:41
A magánnyugdíjpénztári tagnak - a kihirdetett törvény értelmében - január 31-ig kell nyilatkoznia arról, ha nem szeretné megszüntetni a tagságát. Személyi igazolványával együtt jelentkeznie kell bármely nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál (NYUFIG), vagy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál ( ONYF).
hvg.hu
2010. december 22., szerda, 12:57
Matolcsy György gazdasági miniszter bejelentése szerint jövő februártól nem lesz állami nyugdíja annak, aki nem lép vissza az állami pillérbe. Ám a szerzett jogok - ily módon a nyugdíjjogosultság - védelme a hatályos törvények szerint mindenkit megillet, ezért aki megszerezte a nyugdíjjogosultságot, annak jár állami nyugdíj - hangsúlyozta a hvg.hu-nak nyilatkozó nyugdíjszakértő. És ez szerinte független attól, hogy a jogosult visszalép-e az állami pillérbe vagy sem.
54 hozzászólás
hvg.hu
2010. november 24., szerda, 21:29
Késve írták jóvá a pénztári tagdíjakat
Fejenként pár ezer forintot veszítettek azok a vámos magán-nyugdíjpénztári tagok, akiknek befizetéseit az egyik állami szerv hibája miatt kilenc hónapos késéssel könyvelték le a pénztárak.
Papp Emília
2010. november 14., vasárnap, 10:59
Az önkéntes ápolási pénztár célja, hogy a pénztártagok - illetve közeli hozzátartozóik - idős, magukat ellátni képtelen korukban ápolási szolgáltatáshoz jussanak.
MTI
2010. november 08., hétfő, 18:10
Egyszerre huszonöt nyugdíj- és egészségkassza ellenőrzése nyomán született felügyeleti határozatot hozott nyilvánosságra a PSZÁF. Egyes pénztárak esetében több határozat is született, két kasszára pedig bírságot is kiszabott a felügyelet.
4 hozzászólás
MTI
2010. augusztus 02., hétfő, 19:15
Az 52 évnél idősebb magánnyugdíjpénztári tagok 2009. végéig eldönthetik, visszalépnek-e az állami nyugdíjrendszerbe. A megnyitott mérlegelési lehetőség több mint százezer embert érinthet.
2009. szeptember 29., kedd, 17:08
Költségvetési és európai uniós forrásból szeptember elsejétől csak olyan típusú pénztárgépet és taxamétert lehet beszerezni, amely képes az eurót kezelni. Egy év múlva pedig már forgalmazni sem lehet olyat, amelyik csak forinttal számol.
2009. szeptember 02., szerda, 09:50
Jelentős, 100 milliárd forint körüli friss tőke érkezett a pénztárakba az idén a második negyedévben; az elmúlt másfél évi visszaesés ellenére a vagyonkezelt és letétkezelt vagyon értéke Magyarországon az 1999. év végi hatszorosára duzzadt - derül ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) által összeállított Regiszterből.
MTI
2009. augusztus 31., hétfő, 15:50
Költségvetési és európai uniós forrásból 2009. szeptember elsejétől csak olyan típusú pénztárgépet és taxamétert lehet beszerezni, amely képes azeurót kezelni - derül ki a szombaton hatályba lépett kormányhatározatból.
2009. augusztus 29., szombat, 11:10