VIDEÓK
Összesen kétmilliárd forint értékben négy szociális célú üdülési pályázatot hirdetett meg a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA).
MTI
2012. január 12., csütörtök, 12:29
„Ezen a héten, pénteken megkezdődnek a ballagások az országban. A diákok az ezt megelőző napokban, a hagyományokat követve szerenáddal búcsúznak tanáraiktól. A Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság figyelmeztet a leselkedő veszélyekre” – áll a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ballagási közleményében. A tárca szerint a legnagyobb bajt évről évre az "oldottabb közlekedési magatartás", a részeg diákok és az ittas apukák okozzák.
2011. április 28., csütörtök, 11:23
Ha a húsz évvel ezelőtti rendszerváltás idején bevezetik az alapvető szerkezeti reformokat, Magyarország fel tudott volna zárkózni a fejlett nyugati társadalmak szintjére. A politikai elit azonban reformok helyett ígérgetésekbe kezdett – állítja a 85 éves Vitányi Iván, az MSZP egyik alapítója, a Demokratikus Charta egykori szóvivője e a hvg.hu-nak adott interjúban.
44 hozzászólás
Fürjes Judit
2010. március 18., csütörtök, 17:10
Ugyanolyan rokonsági viselkedési mintákat figyelhetünk meg a növényeknél, mint az állatoknál, állítja a McMaster University egyik biológusa. Vizsgálatai egybevágnak az elmúlt évtizedek növénykutatásaival, a tudományos élet viszont szkeptikus - írja a Wired.
hvg.hu
2009. november 26., csütörtök, 12:03
Az Európai Uniónak fel kell készülnie arra, hogy szociális válságba csaphat át a világméretű gazdasági válság - mondta Cecilia Björner svéd nagykövet egy szerdai sajtóbeszélgetésen. Az unió soros elnökségét szerdán átvevő Svédország képviselője arról is beszélt, hogy a gazdasági válság mellett a klímaváltozással is kiemelten foglalkoznak majd a következő fél évben.
MTI
2009. július 01., szerda, 17:05