#tévéostrom

Gyurcsány és Schiffer 2006 őszéről a HVG-ben
 

Gyurcsány és Schiffer 2006 őszéről a HVG-ben

Ezen a héten van a tévészékház ostromának tízéves évfordulója. A HVG legfrissebb számában Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, valamint az LMP éléről mostanában távozó Schiffer András publicisztikája olvasható az eseményekről, okokról és a lehetséges következményekről.

hvg.hu hvg.hu

Őszöd, tévéostrom, jegyzőkönyvek: „ez a csőcselék nem a Fidesz, vagy az MSZP politikai céljait követte”
 

Őszöd, tévéostrom, jegyzőkönyvek: „ez a csőcselék nem a Fidesz, vagy az MSZP politikai céljait követte”

Semmilyen párthoz, parlamenti politikushoz kötődő szál nem vetődött fel az őszödi beszéd kiszivárgása után bekövetkezett erőszakos cselekmények, a tévészékház megostromlása kapcsán – erről maga Szilvásy György titkosszolgálatokért is felelős miniszter beszélt a parlament rendészeti-, és nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén. A jelenlévő képviselők szavain pártállástól függetlenül zavar és döbbenet érződött. Egy hónappal később, amikor a Fidesz október 23-i rendezvénye torkollt véres utcai összecsapásokba, már teljesen más volt a helyzet, több fideszes politikus neve is felvetődött. Újra megnéztük a két érintett ülés jegyzőkönyveit.


A kétségbeesett rendőrt is meghallgatták a tévéostrom-perben
 

A kétségbeesett rendőrt is meghallgatták a tévéostrom-perben

Közös parancsnoki döntés volt, hogy az életveszélyessé váló füst miatt hagyják el az MTV-székházat az azt védő rendőrök - mondta az ottani állomány irányításban részt vevő, ma már nyugalmazott rendőr százados, akit tanúként hallgattak meg a 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatban megvádolt egykori rendőri vezetők büntetőperének keddi tárgyalásán.

MTI MTI

Petrétei tétovaságáért is Gyurcsány a hibás
 

Petrétei tétovaságáért is Gyurcsány a hibás

A Fidesz szerint nem Petrétei Józsefet, hanem Gyurcsány Ferencet minősíti az, hogy a volt igazságügyi miniszternek saját bevallása szerint fogalma sem volt, mit kell tenni a Szabadság téri tévészékház 2006. szeptemberi ostromának óráiban.

MTI MTI




Bencze: a rendőrség tudja, kik lőttek rá a rendőrpalotára
 

Bencze: a rendőrség tudja, kik lőttek rá a rendőrpalotára

Bencze József szerint a Teve utcai rendőrszékházra revansból lőttek és meggyőződése, hogy a rendőrség tudja, kik voltak az elkövetők. A volt országos rendőr-főkapitány erről a 2002-2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság keddi ülésén beszélt.

MTI MTI

Gaudi-Nagy szerint három rendőrnek büntetőjogi felelőssége van a tévéostrom kapcsán
 

Gaudi-Nagy szerint három rendőrnek büntetőjogi felelőssége van a tévéostrom kapcsán

Biztosan megállapítható, hogy Szabadfi Árpád korábbi országos rendőrfőkapitány-helyettesnek, Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitánynak és az ő közbiztonsági helyettesének, Lapid Lajosnak büntetőjogi felelőssége van az MTV székházának 2006 szeptemberében történt ostromakor történt rendőri mulasztások miatt - mondta Gaudi-Nagy Tamás, a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság jobbikos alelnöke a testület szerdai ülésének szünetében rögtönzött sajtótájékoztatón.

MTI MTI

Kondorosi a Hír Tv-ből értesült az MTV-székház ostromáról
 

Kondorosi a Hír Tv-ből értesült az MTV-székház ostromáról

Kondorosi Ferenc az MTV székházának 2006-os ostromáról az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkáraként a Hír Tv-ből értesült, ezután "morális értelemben szolgálatba helyezte magát" és otthonában várta az utasításokat. Erről Kondorosi Ferenc számolt be a 2002 és 2010 közti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság ülésén pénteken.

MTI MTI


Kacziba: Gyurcsány utasíthatott a tévészékház megvédésére
 

Kacziba: Gyurcsány utasíthatott a tévészékház megvédésére

Kacziba Antal szerint Gyurcsány Ferencnek kormányfőként lehetősége volt arra, hogy utasítást adjon 2006 őszén a Magyar Televízió székházának megvédésére; a nyugállományú rendőr altábornagy, az úgynevezett Gönczöl-bizottság volt tagja a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló albizottság mintegy hatórás szerdai ülésén ugyanakkor annak a véleményének is hangott adott, hogy az utasítás rendészeti szempontból felesleges.

MTI MTI



Török Gábor: visszaemlékezés a tévéostromra
 

Török Gábor: visszaemlékezés a tévéostromra

2006 őszén, amikor a rendőrök elhagyták az MTV épületét, a bent tartózkodók úgy érezték, hogy cserben hagyták őket. Török Gábor politológus az események idején az MTV székházában tartózkodott, így blogján visszaemlékezik az akkor történtekre.

hvg.hu hvg.hu




Felfüggesztett börtön hat székházrombolónak
 

Felfüggesztett börtön hat székházrombolónak

Hat vádlottat első fokon felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság a Magyar Televízió (MTV) székházának három évvel ezelőtti ostroma ügyében közérdekű üzem működésének megzavarása és más bűncselekmények miatt.

MTI MTI

Késsel támadtak a tévészékház védőjére
 

Késsel támadtak a tévészékház védőjére

Népszabadság: Családja kiirtásával fenyegették, majd megkísérelték megkéselni azt a rendőrtisztet, aki 2006 őszén az MTV székházat védő rendőri egységek parancsnoka volt - írta a szombati Népszabadság.

MTI MTI