szerző:
Farkas Éva

Sokkal jobban féltettük a könyvet az internettől, mint ami változást valóban okozott a digitália – mondja a Pozsonyi Pagony Kiadó főszerkesztője, Kovács Eszter. Azok a gyerekek, akik olvasnak, például sokkal jobban írnak, mint az előző generációk. Interjú.

hvg.hu: Az internet hatására valószínűleg megváltozott a gyermekek figyelme. Mitől lesz ma jó egy gyerekkönyv? Tényleg mások a mai gyerekek?

Kovács Eszter: Apró különbségek lehetnek, például régebben ráérősebb tempójú volt egy könyv, ma meg gyorsabb kell, hogy legyen. De nem ettől lesz egy szöveg jó vagy rossz. Azt szoktam mondani, hogy nekem akkor tetszik egy szöveg, ha még soha nem olvastam olyat. Minden témát százszor feldolgoztak már, legyen egyedi a közelítés. Én nem szeretem, ha didaktikus egy könyv. Pedig ez sajnos a magyar gyerekirodalomra jellemző, mert a pedagógusok szeretik és elvárják. A legnagyobb problémának azt látom, hogy a humor hiányzik a kötelező olvasmányokból, holott az alsós gyerekeket, nem beszélve a kiskamaszokról, a legkönnyebb azzal megfogni.

hvg.hu: Milyen irodalommal találkoznak a gyerekek az iskolában?

K. E.: Alsóban a pedagógusok már sokkal szabadabban válogathatnak. Tehát ma már gyakori, hogy A két Lottitól kezdve az Emil és a detektíveken keresztül Berg Judit Rumini-sorozatát is beemelik a tananyagba. Hihetetlen, hogy Kästner éppen úgy működik, mint régen. A Pál utcai fiúk még most is kötelező, de az nem is baj. A kincskereső kisködmönnel már sokkal inkább szoktak küszködni, de azt nagyon sok helyen már elhagyják. Nemcsak a nyelvezete miatt, hanem mert az egész világa nagyon idegen. Nem értik, mi az, hogy kemencesut, vagy hogy a kis bicebócának nincs cipője, és mezítláb megy el a 10 kilométerre lévő iskolába. És ugyanilyen okokból Nyilas Misi történetét sem „veszik” már. A gyereknek muszáj valakivel azonosulni. A kőszívű ember fiainál pláne nehéz ez. Miért érdekes egy mai, XXI. századi lánynak abban a regényben bármi?

Kovács Eszter
©

hvg.hu: Az Egri csillagokról mit gondol?

K. E.: Én nem tenném meg kötelező olvasmánynak, mert hosszú, nehéz, a lányok általában szenvednek tőle, főleg A rab oroszlán című fejezettől, ami Török Bálint fogságáról szól száz oldalon keresztül. Az olvasó gyerekek el fogják olvasni örömmel, sokaknak viszont csak rossz élmény egy ilyen regény. S az irodalomnak nem egy tantárgynak kellene lennie. Azt kellene elérni, hogy minél többen rájöjjenek, hogy olvasni jó.

hvg.hu: Jó megoldásnak tartja a régi szövegek modernizálását, a klasszikus regények, drámák átültetését mai nyelvre, rövidítését?

K. E.: Ez borzasztó nehéz kérdés. Irodalmárként a magyar nyelvű szövegek átírására nemet mondok, mert attól valamilyen valaki, hogy abban a stílusban van írva. Ugyanakkor a régi műveket nehéz értenünk. Nádasdy Ádám Shakespeare-fordításai reveláció erejűek voltak, végre értettem a Hamletet meg A vihart. Szabó Borbála Bánk bán-átirata is nagyon izgalmas. Nógrádi Gergely írt át sok kötelező olvasmányt rövidebbre, s persze volt ebből vita, de akik elolvasták így például Az egri csillagokat, a hosszabbat valószínűleg nem olvasták volna el. Szóval, semmiképpen nem baj ez. Aki szoros kapcsolatban van az irodalommal, annak ez tud fájni, mert nem tudom, mennyire tudja visszahozni a rövidítés a stílust. De például a Mándy Iván-féle rövidített Robin Hood beépült a magyar irodalmi közkincsbe, vagy egy Radnóti által rövidített Don Quijoténk is van, tehát lehet ezt jól is csinálni.

hvg.hu: És milyen a mai kortárs gyerekirodalom? Ha szerzők jelentkeznek regényekkel, drámákkal vagy versekkel, lehet-e érezni a művekben azt a frissességet, ami ma nagyon szükséges ahhoz, hogy a gyerekekhez eljussanak a művek?

K. E.: A mai gyerekirodalom eléggé más, mint a régi. Elsősorban azért, mert sokkal jobban tükröződik benne a mindennapi világ. 2006-ban voltunk először a Bolognai Nemzetközi Gyerekkönyvvásáron, s akkor nagyon-nagyon másnak találtuk a külföldi gyerekirodalmat mind vizualitásában, mind témaválasztásában. Azóta eltelt több mint tíz év, s most már nincs akkora különbség. Akkor a témaválasztásban nagyon új volt nekünk, hogy megjelentek a mindennapi problémák: a gyerek óvodás lesz, iskolás lesz, háziállata van, akiről gondoskodni kell. De megjelentek nagyobb problémák is: elvált szülők, halál a családban, az apa éppen börtönben van.

©

Például nálunk is nagy igény lett olyan könyvekre, amelyekben beteg volt a főhős. Volt az ezeréves Pöttyös Panni, aki kanyarós lett, de ez a betegség jobb esetben már nincs. Marék Veronika viszont folytatta a Boribon sorozatát, s megjelent a beteg Boribon. Azóta se szeri, se száma a problémamegoldó könyveknek, néha az ember úgy érzi, hogy csak ilyenek vannak.

Nekem egyébként a holland gyerekirodalom a nagy ideálom. Ahogy a holland társadalom a gyerekeket kezeli, az nagyon szimpatikus. Van nekik egy nagy klasszikusuk, Annie M.G. Schmidt, akinek elképesztően bölcsek a könyvei. Megmutatják, hogy milyen az ember minden gyarlóságával együtt. Simán bevállal egy olyan témát, ahol a főszereplő egy hajléktalan kislány és az apukája. Nem az a célja, hogy érzékenyítsen (de mégis érzékenyít), hanem hogy szülessen egy jó meseregény, amit szívesen olvasol akkor is, ha nem vagy érintett.

A kiskamaszoknál általában Nyugaton bátrabbak a kiadók. Nem értem a magyar szülőket, hogy miért gondolják, hogy a saját gyerekük nem tudja, mi zajlik a világban. A könyvhéten odajött egy 14 éves lány anyukája, s aggódva érdeklődött, hogy ugye nincs szex a lányregényben. Éppen nem volt, de miért ne lehetne? És ami abszolút hiányzik a magyar gyerek- és ifjúsági irodalomból: a holokauszt ábrázolása. Külföldön szép számmal jelennek meg ilyen könyvek, azokból szoktunk itthon is megjelentetni. A legutóbbi nagy siker Lois Lowry Számláld meg a csillagokat című regénye, ami például a hetedikes lányomnak kötelező olvasmány az iskolában.

hvg.hu: És mennyire lettek szebbek a gyerekkönyvek?

K. E.: A vizualitásban is nagyot változtunk. A kicsiknek szóló külföldi könyvek sokkal szebbek voltak korábban, amelyekben amúgy is sokkal több a kép, mint a szöveg. Mára a mi könyveink is sokkal szebbek lettek, de mi továbbra is szövegközpontúak vagyunk. A szülők szeretik, ha a könyvet több napon keresztül lehet olvasni. Mindemellett azt gondolom, hogy az illusztráció nagyon fontos.

©

hvg.hu: Internetes világunkban mennyire marad meg a könyvnek a helye?

K. E.: Szerintem sokkal jobban féltettük a könyvet, hogy mi lesz vele, mint ami valójában lett. Sokkal több könyvet adunk ki és el, mint tíz évvel ezelőtt. Itthon nem nagyon működik az e-könyv, egészen minimális eladások vannak. Lehet, hogy összességében kevesebbet olvasnak a gyerekek, de ez nem tragédia. És még egy nagyon pozitív dolog: azok a gyerekek, akik olvasnak, s ezek nem kevesen vannak, nagyon jól írnak. Sokkal jobban, mint mi írtunk. Most csináltunk egy kamaszkritikus-versenyt, amire száz gyerek jelentkezett, s mindannyian remekül írtak könyvekről, mert egyébként meg blogot vezetnek, amit mi nem csináltunk. Már most megszokták, hogy a nyilvánosságnak írjanak, és mindez a számítógépnek köszönhető. A világunk változik, s a könyv és a számítógép láthatóan jól megfér egymás mellett.

Mini Textúra gyerekeknek

Az őszi Textúra előadásokon 10 Nemzeti Galéria-beli kép előtt láthatott a közönség többnyire monodrámákat. Ennek nyomán megszületett a gyerekeknek szóló Mini Textúra, ahol 4 képhez születtek 15 perces, kortárs szerzők által írt előadások, amiket a Budapest Bábszínház művészei keltenek életre. A szerzők és a darabok kiválasztásához a Pozsonyi Pagony Kiadó nyújtott segítséget.

Dániel András Bernáth Aurél Riviéra képét választotta, Berg Judit Gadányi Jenő Fantasztikus táját. Meglepő a választása, de – Kovács Eszter szerint – nagyon jó szöveget írt hozzá, mint ahogy sokaknak meglepő Tasnádi István és Jeli Viktória képválasztása is: a XVI. századi Bogdán Jakab Csendélete gyümölcsökkel és tengerimalaccal. Egy jó varázslós mese kerekedett ki belőle. A negyedik kép a legismertebb: Bortnyik Sándor Zöld szamár című alkotása, amihez Kertész Erzsi írt szöveget.