Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kicsavarta a szél a fészküknek otthont adó nyárfát.
A tegnapi vihar során négy parlagi sas vesztette életét, amikor a szél miatt kidőlt a fészküknek otthont adó nyárfa – írja Facebookon a Madárfigyelő Szolnok Természetvédelmi Egyesület. A parlagi sas fokozottan védett faj, egyetlen példány természetvédelmi értéke négymillió forint.
A posztból kiderül, hogy korábban több nyárfa is volt itt, amelyek az évek során egyre fogytak, a tegnap kidőlt példány pár éve már egyedül állt itt, fészkelési lehetőséget adva a környék legöregebb parlagi sas párjának. Idén azonban már nem bírt az elemekkel.
Ritka, hogy egy fészekben négy fióka is legyen egyszerre, ráadásul mind a négy egészséges volt, szépen fejlődött – írja a szolnoki egyesület, akinek egyik tagja, miután értesült a fa kidőléséről, egyből elindult túlélők után kutatni, sikertelenül. Hozzáteszik, a nyárfa kidőlésével elfogytak azok a fák a környékről, amelyek a parlagi sasoknak lehetőséget nyújtatnának a fészkelésre.
Tegnap erős széllel járó, hirtelen lehűlést hozó hidegfront érkezett hazánkba, délután húsz fokos különbség is kialakult az ország nyugati és keleti fele között. A hűvösebb idő nem fog sokáig tartani, a hét második felére újra 30 Celsius-fok feletti hőmérsékletre lehet számítani.
Nyitóképünk illusztráció, forrás: Magyar Madártani Egyesület (MME)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.