A közkedvelt keresőmotor jópofa szolgáltatásaival internetezők millióinak lopta be magát a szívébe. Azonban a vidám külső mögött egy kőkemény, profitorientált cég rejtőzik, amely szépen lassan egyre több adatot gyűjt be, könyvekről, telefonszámokról és rólunk is.
|
A Google sikere részben abban rejlik, hogy világszerte több mint százezer olcsó számítógépet telepített saját adatközpontjaiba, amely hálózat folyamatosan bővül. A Google így a hardvergyártás területén is kezdi megvetni a lábát.
„Alighanem itt üzemel a világ legnagyobb számítógépes rendszere” – nyilatkozta a Washington Postnak John Hennessy, a Google igazgatótanácsának tagja, valamint a Stanford egyetem elnöke. „Nem hiszem, hogy bármi más a nyomába érhetne.”
A Google-nek nem azért van szüksége erre a számítókapacitásra, hogy a keresőmotor felhasználóit segítse, ennél nagyszabásúbb tervekben gondolkodik. A cég fű alatt együtt dolgozik Craig Venter biológussal, s egy sor további szakértővel karöltve korszakalkotó genetikai és biológiai kutatásokat is folytat. Venter szerint a cég keresési technológiája ideális olyan hatalmas adatmennyiséggel való munkára, mint az emberi génállomány, s így a jövőben új gyógyszerek és terápiák jöhetnek létre az együttműködés gyümölcseként. Brin szerint a világ összes információja között való keresésbe beletartozik az emberi test genetikai felépítésének tanulmányozása is. A cégvezető szerint elérkezik az a nap, amikor többet tudunk majd saját szervezetünk különféle betegségekre való hajlamairól, ha összehasonlíthatjuk személyes genetikai kódunkat a teljes emberi genommal.
„Ez lesz a technológia és az egészségügy legtökéletesebb összeolvadása, amely emberek milliói számára a gyógyulás lehetőségét jelentheti majd” – nyilatkozta a Washington Postnak Venter.
A Google-birodalom ezirányú törekvése összecseng az egészségügy és az IT-ipar terveivel is. Az idén májusban Stockholmban megrendezett III. Biobank-konferencia legfőbb csapásiránya is a személyre szabott orvoslás megvalósíthatóságának kérdéseit feszegette.
"A személyre szabott terápiák felé már megtettük az első lépéseket" – nyilatkozta a HVG Háló mellékletének Michael Svinte, az IBM Healthcare and Life Sciences Division elnökhelyettese. "Bizonyos típusú mellrák-megbetegedések esetén egy bizonyos gént hordozó nők jól reagálnak a megfelelő kezelésre, míg e gén hiányában a terápia számukra hatástalan. A módszerek további finomításához és a biobankok megfelelő működéséhez szükség van a különböző részterületek - orvostudomány, gyógyszeripar, informatikai ipar - harmonizációjára" - vélte Svinte.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Az OTP húzta a piacot a tőzsdén »
Az írek most talán nem utasítják el az uniós paktumot »
A Valutaalap Simor kezébe adná inkább a kasszakulcsot »

+0.53%
-1.25%