EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Vajon hatással vannak-e a tüntetések a magyar gazdaság helyzetére? A politikai kockázatot a megkérdezett szakemberek eltérően értékelik. Van, aki az elkövetkező időszak szempontjából elhanyagolható, mellékes szálnak tartja az utcán történteket, mások szerint azonban a befektetők elvárják a helyzet mielőbbi rendezését.
Tank és vízágyúk. Mennyire zavaró? © AP |
A befektetők szerepe túl van misztifikálva
Nem a tüntetések, hanem a Gyurcsány-csomag lesz az oka annak, ha romlanak a gazdasági mutatók, nő a munkanélküliség, visszaesik a kereslet – fejtette ki Vereczkey Zoltán, a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A piac nem arra reagál, hogy néhányan kimennek az utcára, sokkal inkább befolyással van, hogy a minimálbér kétszerese után kell adót fizetni, ezért zárnak majd be termelőüzemeket, nem az elmúlt hetek történései miatt – érvelt a kamara elnöke. „Túl van misztifikálva a befektetők szerepe is, hiszen aki eddig ide akart jönni, az meg is tette, aki pedig ezután nem jön, az azért nem teszi, mert Romániában, Bulgáriában vagy a Távol-Keleten kedvezőbb befektetési környezetet talál”– vélekedett Vereczkey Zoltán.
A jövő egyre borúsabb, de nem a tüntetések miatt
„Negatív várakozásokkal terhelt, kedvezőtlen folyamatokkal árnyalt pályán áll a gazdaság, a jövő egyre borúsabb és emellett nem mellékes, de elhanyagolható tényező a sokat emlegetett politikai bizonytalanság” – közölte Pichovszky Kristóf ingatlanpiaci szakértő. A szakember úgy nyilatkozott, nem hisz benne, hogy az elmúlt hetek történései érdemben befolyásolnák a befektetők vagy a magánszemélyek eddigi álláspontját. Sokkal aggasztóbbnak tartja, hogy negatív jelenségekre kell számítani: komoly likviditási problémák vannak a gazdaságban, a bankok rossz kihelyezési politikát alkalmaztak, a háztartások erősen túlköltekeztek, s ez önmagában is épp elég kockázat – összegezte a jövőre vonatkozó várakozásait.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.