Radikális forinterősödés jellemezte a bankközi devizapiac szerdai kereskedését.
|
Az okok közül - a megszokott módon - elsősorban a nemzetközi hatásokat emelték ki a megkérdezettek: enyhült a piacokra nehezedő nyomás, optimistábbá váltak a befektetők. Ezt a tőzsdeindexek alakulása is jelzi, kedvezőbbek lettek a forint árfolyamát alapvetően meghatározó keresztárfolyamok: újra 162 fölé jutott az euró/jen.
A forint így szerdán délután 9,86 százalékra került a beavatkozási sáv közepétől, 137 bázisponttal erősödött. Ilyen nagyságú változása ritka: július óta mindössze hat alkalommal fordult elő 100 bázispontot meghaladó elmozdulás. A mostani korrekció azt is jelenti, hogy nem nyílt tovább az a sáv, amiben a forint immár augusztus 22. óta tartózkodik, amelynek szélső értékeit az augusztus végi, illetve a keddi 8,49 százalék, illetve az október 11-iki 11,86 százalék jelenti.
A dollárral szemben is erősödött a forint: a keddi 173,65/75, majd a szerda reggeli 174,35/50 után a szerda délutáni jellemző árfolyam 172,40/50 lett. A bankközi forintpiacon változatlan a rövid kamatokat nyomás alatt tartó likviditásbőség: immár szinte bizonyos, hogy a 6,50 százalékos O/N kamatszint a tartalékolás periódus - azaz a hét - végéig kitart.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm

+0.53%
-1.25%