Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 216,34 pontos emelkedéssel, 23 133,62 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 0,94 százalékkal erősödött.
Enyhén optimista a hangulat a nemzetközi tőzsdéken, így a budapesti piacon is emelkedést várnak az elemzők, a nap első felében ez akár a fél-egy százalékot is elérheti. Bár piacbefolyásoló nemzetközi adat szerdán nem érkezik, erősíti az optimizmust a budapesti piacon, hogy kedden Amerika és Ázsia is emelkedett, s szerdán hajnalban is bizakodó a hangulat: mutatja ezt az is, hogy Japánban is emelkedett az index. Az elemzők azt várják, hogy a keddi hullámzás és minimális emelkedés után BUX is a nemzetközi indexek után ered. Igaz, nagy ugrást nem várnak. Elsősorban az OTP-től várnak emelkedést, de elképzelhetőnek tartják, hogy Mol piacán is megjelennek a vevők.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint is tart a világban a jókedv, ami a magyar piacon leginkább csak a forintban érhető tetten. Közelről nézve az OTP piacán is az optimizmus uralkodik, miközben a korábbi kedvenc Mol-ról mintha megfeledkeztek volna a befektetők. Az elemző szerint kicsit távolabbról nézve viszont továbbra is a nyári oldalazás jellemzi a Budapesti Értéktőzsdét. Balásy Zsolt éppen ezért úgy véli, hogy szerdán az előjelek alapján folytatódhat az utóbbi napok tendenciája, a magyar piacon az OTP és a forint erősödik.
Az európai elemzők szerint ugyanakkor a befektetők óvatosak is azt követően, hogy a hitelminősítők leértékelés lehetőségére figyelmeztették Spanyolországot és Írországot, s kedden a hosszú lejáratú ír és portugál kormánykötvények hozama rekordra nőtt. Óvatosságra inti őket az amerikai fogyasztói bizalom szeptemberi romlásáról kedden megjelent adat is.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,01 pontos, 0,10 százalékos emelkedéssel, 22.917,28 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 18,7 milliárd forint volt. A Mol 20 forinttal, 0,10 százalékkal 20.480 forintra csökkent, 3,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 11 forinttal, 0,21 százalékkal 5.200 forintra erősödött, forgalmuk 12,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,30 százalékkal 668 forintra esett, forgalma 630,3 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 290 forinttal, 0,61 százalékkal 47.600 forintra nőtt, a részvények forgalma 752,1 millió forintot ért el. Szektortársa, az Egis 217 millió forintos forgalom mellett 45 forinttal, 0,20 százalékkal 22.300 forintra emelkedett. A BUMIX 2.129,20 ponton zárt kedden, ez 11,57 pontos, ami 0,54 százalékkal kisebb a hétfői záráshoz viszonyítva.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.