Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között a készenléti megállapodásról (SBA) folytatott tárgyalások fel lettek függesztve - jelentette ki Gerry Rice, az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján.
"2012 elején olyan intézkedésekről tárgyaltunk a magyar kormánnyal, amelyeket egy készenléti megállapodás támogatott volna meg, amit a kormány elővigyázatosságiként szándékozott volna kezelni. Amint azt utóbbi hetekben közöltük, ezek a tárgyalások fel lettek függesztve" - mondta Rice, aki Orbán Viktor az IMF-fel folyatott tárgyalásokra vonatkozó kijelentésére reagált.
Orbán szerdán Brüsszelben kijelentette, az IMF nemet mondott a rugalmas hitelkeretre (flexible credit line, FCL) előterjesztett magyar igényre. A kormányfő hangsúlyozta, hogy Magyarország nem kölcsönt akar az IMF-től, mert arra nincs szüksége, hiszen a piacról kívánja finanszírozni magát, az IMF azonban - mondta - mindenképpen kölcsönt akart folyósítani. Hozzátette, hogy az álláspontok nem közeledtek, de amíg az EU és az IMF nem utasítja el, addig Magyarország kérése érvényben marad.
A valutaalap központjában arra a kérdésre, hogy valótlanságot állított-e a magyar miniszterelnök, amikor arról beszélt, hogy az IMF nemet mondott a rugalmas hitelvonalra vonatkozó kérésre, Rice így felelt: "egy program támogatásáról tárgyaltunk, arról, hogy elő tudjuk-e mozdítani azt egy készenléti megállapodással. Ez olyan eszköz, amelyet olyan országokra formáztak, amelyeknek a Magyarországéhoz hasonló igényei vannak".
Az IMF a világgazdasági válság hatására felülvizsgálta és bővítette elővigyázatossági hiteleszközeit. Egyik ilyen eszköze a rugalmas hitelkeret (Flexible Credit Line), amelyet az IMF erős gazdasági alapokkal, jó mérlegteljesítményekkel rendelkező országoknak kínál válságmegelőző céllal. Magyarország ilyen típusú hitelkeretet kért a valutaalaptól.
A kérvényező ország a keretet gyakorlatilag automatikusan megkapja, ha megfelel az előre ismert szabványfeltételeknek. A keretből szükség esetén le lehet hívni, mégpedig külön eseti teljesítményellenőrzés vagy további feltételek kiszabása nélkül.
Az FCL feltétele, hogy az ország nagyon erős gazdasági fundamentumokkal és intézményi szabályozással rendelkezzen. Ezen kívül kiváló hagyományokkal kell rendelkeznie a hatékony gazdaságpolitika végrehajtásában, és elkötelezettnek kell lennie az ilyen intézkedések meghozatala mellett.
A rugalmas hitelkeretet az IMF egy vagy két évre adja, az első év után ellenőrzi a szabványfeltételek meglétét. Ilyen keretet váltott ki Lengyelország 2009. májusban. A szerződést az IMF és Lengyelország azóta többször is meghosszabbította, legutóbb a múlt héten. A rugalmas kerethez az EU nem társít pénzt.
Az IMF szigorban keményebb új típusú eszköze az elővigyázatossági és likviditási hitelkeret (Precautionary and Liquidity Line). Ezt szintén erős alapokkal és jó teljesítménymúlttal rendelkező országoknak adják, de olyanoknak, amelyek átmeneti sebezhetőségük miatt a szabvány előfeltételeknél több odafigyelésre szorulnak. Az IMF felméri a rugalmas hitelkeret esetén szokásos előfeltételek meglétét, és ezt megtoldja a felmérés során feltárt sérülékenységek célzott kezelésére szóló feltételekkel.
Ilyen megállapodást fél évre vagy egy-két évre lehet kötni. Hosszabb futamidőben a feltételek teljesítését az IMF félévente ellenőrzi. Ez a keret is szolgálhat pusztán elővigyázatossági biztosíték gyanánt. Ilyen hitelkeretben azonban nem részesülhet olyan ország, amely szembesül a következő nehézségek bármelyikével: tartósan képtelen kijutni a nemzetközi tőkepiacra, nagy makrogazdasági vagy szerkezeti átalakításra van szüksége, kormányzati adóssága nagy valószínűséggel nem tartható fenn középtávon, illetve elterjedt a bankok fizetésképtelensége.
Szintén lehet elővigyázatossági keretként kezelni az IMF hagyományos és legelterjedtebb hitelkeretét, a készenléti megállapodást (Stand-By Arrangement). A készenléti megállapodásnak szabvány előfeltételei nincsenek. Az IMF akkor köti meg a megállapodást, ha sikerül megegyezni az elvárt makrogazdasági pályában és a célszámok elérésének menetrendjében. A szükséges intézkedések tekintetében az IMF újabban rugalmasságot tanúsít. A pálya tartását az IMF rendszerint negyedévente ellenőrzi.
A készenléti megállapodás futamideje egy-két év, kivételesen három év. Ha a kedvezményezett az összegből nem hív le, akkor csak a rendelkezésre állást téríti meg az IMF-nek: ez a díj a keret nagyságától függően a keretösszeg maximum 0,6 százaléka lehet évente. Ilyen elővigyázatossági jellegű készenléti megállapodást kötött Románia tavaly, 2011. márciusban az IMF-fel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?