Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A MÁV 1352 gépkocsit akar igénybe venni egy flottaüzemeltetőtől 8,9 milliárd forintért. A Magyar Idők szerint a vasúttársaság módosította az év elején meghirdetett járműbeszerzési tender borítékbontási időpontját, így a határidő február 10-e lett.
A MÁV-csoport január elején hirdetett tendert 1352 darab, és ezen felül lehívható 338 gépjármű tartós bérletére és flottaüzemeltetésre – idézte fel a Magyar Idők.
Az alapmennyiségben 129 személyautó, 278 kombi, illetve egyterű, 15 terepjáró, több mint száz két- és négykerék-hajtású mikrobusz, valamint platós és dobozos, kis és nagy méretű haszongépjárművek is benne vannak. A nyílt pályázaton a fenti járműpark ötéves rendelkezésre állását hirdették meg.
A lap szerint a vasúti pályák üzemeltetéséhez elengedhetetlen, hogy a munkaterület időjárási és útviszonyoktól függetlenül megközelíthető legyen közúti járművekkel is. A karbantartási, felújítási munkák, haváriaelhárítási feladatok elvégzése érdekében a munkavállalók kivonulása csak közúton történhet, hiszen ilyen esetekben a vasúti pályán való közlekedés nem biztosított.
A közbeszerzés teljes összege csaknem nettó 8,9 milliárd forint, amely a HÉV beolvadására tekintettel még változhat – tették hozzá.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.