Noha a fizika törvényeinek ellentmondani látszik, a világ legmagasabb fái között egyes fajok sokkal jobban tolerálják a szárazságot, mint a környezetükben élő alacsonyabb egyedek. Egy nemzetközi kutatócsoport nemrég arról számolt be a Science folyóiratban, hogy a délkelet-ázsiai Borneó szigetén élő, 70–100 méteresre is megnövő dipterokarpuszfélék könnyebben vészelték át az ideit megelőző súlyosan aszályos időszakot, mint a jóval kisebb növésű erdei növények. A jelenségre nehéz tudományos magyarázatot adni, hiszen a Föld más részein (például az Amazonas vidékén) inkább az ellenkezőjére, vagyis a magas fák gyorsabb kiszáradására akad példa. Ráadásul – emlékeztetnek a kutatók – a szárazságtűrés mértéke nemcsak fajok között, hanem egy fajon belül is nagyon különböző lehet. Ökológusok ezért fontosnak tartanák e faóriások ellenálló képességének alaposabb feltérképezését, hogy jobban érthető legyen az erdők reakciója a szárazságra.
https://hvg.hu/elet/20260924_jelentos-pusztulas-fenyegeti-a-borzsony-erdeit-az-augusztusi-hohullamok-kovetkezmenyekent
A rendszeresen kirándulóknak, parkokban sétálóknak aligha kell magyarázni, hogyan viselkednek a fák olyan extrém aszályban, mint az idei, azt viszont érdemes röviden felidézni, milyen fiziológiai folyamatok zajlanak ilyenkor a fás szárú növényekben. A fotoszintézist és a párologtatást a leveleken található apró gázcserenyílások, a sztómák is szabályozzák, mert a fák ezeken keresztül bocsátják ki a vizet és az oxigént, illetve vesznek fel szén-dioxidot. Optimális esetben a sztómák hajnalban nyitnak, majd 9 óra környékén fokozatosan zárni kezdenek, de ennek üteme fajonként eltérő lehet – magyarázza Szabó Veronika, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem dísznövénytermesztési és dendrológiai tanszékének adjunktusa.
