Tetszett a cikk?

A Király B. Izabella által 1993-ban alapított Magyar Érdek Pártjának is juttatott olajpénzeket Szaddám Huszein volt diktátor az Irakot sújtó olajembargó idején - írta csütörtöki számában a Népszabadság és a Magyar Hírlap.

Az iraki kormányzótanács szerdán rendelt el vizsgálatot azzal kapcsolatban, hogy Szaddám Huszein állítólag több millió hordó olajjal megvásárolta külföldi politikusok és szervezetek támogatását az olajembargó idején. Vizsgálják azt is, mit lehet tenni nemzetközi jogi keretek között, hogy keresetet nyújtsanak be az érintett külföldiek ellen - közölte Naszír al-Csadercsi, a kormányzótanács tagja. A politikus hitelesnek mondta az al-Mada bagdadi lap által közzétett listát azokról, akik olajban fizetett busás hálapénzt kaptak a volt iraki elnöktől.



Az AFP francia hírügynökség bagdadi tudósítása szerint a listán 44 ország között Magyarország is szerepel. A Magyar Érdek Pártja 4,7 millió hordónyi olaj eladásában játszott "közvetítő szerep" fejében kapott jelentős támogatást - írta a Népszabadság. Szaddám azt várta a politikusoktól, pártoktól, szervezetektől, hogy vegyenek részt abban a kampányban, amelyet az Egyesült Államok lejáratására, illetve az Irak elleni olajembargó feloldásáért folytattak.



A Magyar Érdek Pártja 1999 februárjában szerződést kötött Szaddám Huszein Baath pártjával, "hitet téve a palesztin nép igazságos harca mellett" - közli a Magyar Hírlap. A lap emlékeztet, hogy a titokzatos olajadomány 2000-ben az Országgyűlésben is szóba került. Juhász Ferenc akkori ellenzéki szocialista képviselő akkor azt mondta, hogy az iraki nagykövetség tájékoztatása szerint Király B. Izabella volt MDF-s, majd független parlamenti képviselő kétszer 1,5 millió hordó olajat szerzett be az embargós Irakból. Ezt az információt később a Vám-és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága cáfolta.



A képviselő mindkét lap megkeresésére azt mondta, visszavonult a politikától, s nem nyilatkozik a kérdésről. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!