Hullámvasutat járt be Károly bácsi és Irma néni nyugdíjának reálértéke, hogy aztán 2006-ban elérje az 1990-es szintet. Tavaly pedig beindult a csökkenés, idén se lesz túl jó évük. Ők ugyan csak kitalált figurák, de a számok valósak. A Statisztikai Szemle esettanulmánya egy háztartáskönyvet dolgoz fel, amiből kiderül, hogy a nyugdíjasok létfenntartási költségeinek aránya 17 év alatt másfélszeresére nőtt.
Károly bácsi és Irma néni. Hány gombócot nyelnek le? © Várnai György rajza |
Történetük megértéséhez tudni kell, hogy a házaspár együttesen és átlagosan ma is jóval jobb helyzetben van, mint „a magyar nyugdíjas”, anyagi helyzetük mégis jól szemlélteti, hogy 1990 és 2007 között mi változott az idős korosztály megélhetési viszonyaiban.
Már az induló, 1990-es év se volt túlságosan helyre, a nyugdíjak reálértéke csak 6,1 százalékkal volt több, mint 1980-ban. 17 éve 2,6 millió nyugdíjasunk volt, közel másfél millió közülük öregségi nyugellátást kapott. 2007-ben 3 millió nyugdíjasból közel 1,7 a saját jogú öregségi ellátásban részesülő.
Károly bácsi és neje ezzel együtt 1990-ben az aktív foglalkoztatottak átlagánál – hála a férfi különmunkáinak – magasabb jövedelemmel rendelkezett. Akkoriban a szellemi foglalkozásúak havi nettó 12 ezret vihettek haza, Irma néniéknek fejenként 16 ezer volt a jövedelmük, és nyugdíjuk is csak 18 százalékkal maradt el a foglalkoztatottak átlagától. Aztán jött nyolc kemény év, amelynek során 35 százalékosra nőtt a nyugdíjuk elmaradása a nettó keresetektől, és 2007-ben is maradt még 30 belőle. "Ez önmagában nem lenne túlságosan nagy baj, ekkora különbségek Nyugaton is vannak; csakhogy a házaspár a nyugdíjasok felső tizedébe tartozik, ennél a nyugdíjasok átlagos lemaradása jóval nagyobb, 40–50 százalékos" – magyarázza Csepely-Knorr a hvg.hu-nak.
© Statisztikai Szemle |
A tanulmányból kiderül, hogy drámaian megváltozott a háztartási költéseik szerkezete is. A létfenntartási kiadások (élelmiszer, háztartási vegyi áru, a rezsiköltségek, egészségügyi kiadások, a lakáskarbantartás) az 1990-es 40,7 százalékról tavaly már az összes kifizetés kétharmadára dagadtak. Ennek köszönhetően a szabadon választott kiadások 60 százalékról egyharmadra koptak. "Az, hogy Nyugat-Európában is hasonló a nyugdíjasok kiadásainak szerkezete, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy a fennmaradó részből hasonló árukra és szolgáltatásokra futja. Az árak ugyanis megközelítették a nyugati színvonalat, a jövedelmek viszont nem nőttek hasonló mértékben" – magyarázza Csepely-Knorr a hvg.hu-nak, hogy mégis mi a különbség. Ez még akkor is igaz, ha az erős forintnak köszönhetően a házaspár összes jövedelme 1990-es 400 euró (akkoriban ECU) helyett tavaly már 841 eurót ért. Átlagos nyugdíjakat uniós szinten nem számítanak, viszont az átlagos minimálbér 2005-ben 1025 euró/személy volt.

Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#43)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#43)

Nehany gondolat erejeig megegyszer a nyugdijakrol es nyugdijasokrol....
Egymas torkanak estek, mindenki elmondja a maga velt igazat. teljesen egyertelmu, felremegy a beszed, felremegy az iras.
Mi is az a nyugdij ???
Egy NORMALISAN MUKODO orszagban az az osszeg, melyet JOL FEKTETETT be az allam, forgatta a dolgozoi altal befizetett TB jarulekokat, majd szepen a kamatokbol -amikor annak eljon az ideje- visszaadja koszonettel a jol hasznalt" kolcsont"
Normalis esetetekben NEM MASRA kolti, hanem elszigetelten minden mastol megovja, mert csupan atmenetileg 35-40 evre vette kolcson.
talan nem jol kezelte a nyugdijbefizeteseket maga az orszag ???
talan nem kamatoztatta ??, -vagy beletette eppen abba a kosarba, melyet elveszitett tobb mas tartalekaival egyutt ??!
Egy bizonyos: nem azon mulik, hogy hany diplomat szereztel az egyetemen /nekem ketto van eppen/ hanem hogy azok a megbizhato emberek, akikre rabiztad a majdani idos korodban jelentkezo nyugdijigenyed valoban husegesen kezeltek -e a penzt, vagy ?! TALAN MEGSEM ??? Ott kell a problemat keresni ,vagy nem ?
Es itt hiaba minden szo, egymas torkanak eses, gyerekek iskolaztatasa, napi 10 oras igavonas....abbol nem lesz nyugdij !!!
Es mint hirlik elore, jajj azoknak, akik nem erik el a meghatarozott eveket ! Nezhetnek a ledolgozott eveik utan.
Errol van szo.
hutlen kezelese az osszegeknek, melyeket a szorgalmas egyszeri ketkezi munkasoktol az ertelmisegiig mindenki megfizetett, csak azt nem tudni mert ???es hova ?