Két nappal azután, hogy az Országgyűlés elfogadta a menesztését kimondó Alaptörvény-módosítást, bírók előtt mondott beszédet mondott Sulyok Tamás államfő. A bírák és igazságügyi alkalmazottak ünnepnapját minden évben július 15. napján tartják, az Országos Bírói Tanács (OBT) ünnepségén idén – ugyanúgy, mint tavaly – a köztársasági elnök is felszólalt.
Bár a rendezvény nem volt sajtónyilvános, így a teljes beszéd tartalma sem ismert, Sulyok Tamás Facebook-oldalán megosztott belőle néhány részletet. Eszerint arról beszélt, hogy a független bíróságok nélkül elképzelhetetlen a jogállamiság működtetésére.
„A jogállamiságra, ami nem politikai értékelés függvénye, hanem a matematikához hasonlatosan objektív ténykérdés, a törvények uralmát jelenti. Egy működő rendszer, amely magában hordozza a jog tiszteletét és az állam rendjéről alkotott felfogást, ami a polgári Magyarország megszületése óta viszonyítási pont” – mondta.
A HVG információi szerint az ünnepségen idén is részt vett Polt Péter, az Alkotmánybíróság elnöke, akit az Alaptörvény-módosítással küldtek nyugdíjba, de ott volt Varga Zs. András, a Kúria elnöke is, akit utoljára hétfőn szólított fel lemondásra a miniszterelnök. A vendégek között foglalt még helyet Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész helyettese és Rigó Csaba, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, és természetesen ott volt Senyei György Barna, az Országos Bírósági Hivatal elnöke is – akit szintén távozásra szólított fel a kormányfő.
Az Alaptörvény-módosítása arra is kitér, hogy a Kúria és az OBH elnökét bírói kezdeményezésre is vissza lehet majd hívni, de ennek részletei egyelőre nem ismertek.