A baleset részleteiről az MTI megtudta, hogy a balesetben életüket vesztő motorosok egy 14 motorból álló konvojban haladtak, és éppen egy kisbusz előzését fejezték be, amikor egymásnak ütköztek. A motorosok megelőztek egy kisbuszt, majd amikor visszatértek a szélső sávba, két motor eddig ismeretlen okból összeakadt és felborult.
A 14 motor a fővárosból Nyíregyháza felé tartó autópálya-szakaszon haladt, amikor a szerencsétlenség történt. Az incidens körülményeiről Kerek László hadnagy, a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese korábban elmondta: az egyik motoros személygépkocsival ütközött, míg a másik az autópálya szalagkorlátjának csapódott.
A mentők korábbi tájékoztatása szerint a balesetben mindkét motoros a helyszínen életét vesztette. Két könnyű sérültet a helyszínen láttak el a mentők - tette hozzá akkor Ratku Attila mentésvezető.
Fotók a balesetről az Autómenedzser.hu autós portálon.
Konvojban előztek a balesetben meghalt osztrák motorosok
Csak este negyed nyolckor oldották fel az útzárat a két halálos áldozatot követelő szombati motorbaleset helyszínén az M3-as autópálya 198-as kilométerszelvényél Hajdú-Bihar megyében - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletvezetője. A két osztrák állampolgárságú motoros egy konvoj részeként haladt az úton.
Az agykutató arra figyelmeztet: három éven belül bekövetkezik az AI-apokalipszis
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
„Tiborcznak nem szabad pénzt adni” – rejtély, miből és hogyan alakul át a Gránit Bank tulajdonosi köre.
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Rövid távon fájni fog az inflációs cél csökkentése, az a kérdés, mennyire
Kisebb GDP-növekedés, jövőre növekvő infláció, lassuló bérnövekedés – kiderült, mire számít az MNB
Parászka Boróka: Nagy Ferónak is szüksége lehet idősellátókra
Már nem elég tömegek mozgósításához azt mondani: odakint szörnyek járnak!