Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Elmeorvosi vizsgálat alá rendelte a Pesti Központi Kerület Bíróság egyik bírája a perkirály néven ismertté vált Minda Zoltánt egy ellene indult büntetőeljárás részeként. A férfit korábban már gyámság alá is akarta helyezni egyik haragosa, törvénytelenül.
Minda Zoltán igazságügyi elmeorvosi vizsgálatát rendelte el Vasvári Csaba, a Pesti Központi Kerület Bíróság bírája a perkirály ellen folyó egyik büntetőügyben. Mindát a Legfelsőbb Bíróság két tanácselnök bírája jelentette fel, mert a férfi szerintük becsületsértést követett el azzal, hogy nagyon durva, személyeskedő hangvételű levelet írt nekik – Minda szavaival élve – nem éppen "rózsaszín leányregény" stílusban.
Minda Zoltán © hvg.hu |
Tavaly Minda egyik haragosa – egyébként teljesen törvénytelen – kezdeményezésére indított eljárást az V. kerületi Gyámhivatal annak érdekében, hogy Minda Zoltánt gyámság alá helyezzék. Az eljárást – fittyet hányva a jogszabályoknak – megindította ugyan a hivatal vezetője, de később megszüntették.
Jóllehet Minda Zoltán teljesen normális, tény, hogy már-már fanatikusan látogatja az igazságszolgáltatás különböző fórumait, neve pedig nemcsak bírói, ügyészi, de politikai körökben is ismerősen cseng. S bár a legtöbb pert eddig elvesztette, voltak sikerei is: legutóbb a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 25 ezer euró nem vagyoni kártérítést és ezer euró perköltséget ítélt meg az eljárások indokolatlan elhúzódása miatt a Minda által képviselt egyik cégnek, és részben neki is köszönhető, hogy tizenegy év után bíróság elé került a hírhedt gyémántügy. Mindeközben már egy előzetes döntést is hozott 2007 decemberében az EJEB, amely ha jogerőre emelkedik, közel 20 ezer euró megfizetésére kötelezi a magyar államot.
Dezső András
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.