Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítóinak jelentése szerint a demonstráción részt vevők közül többen transzparensekkel, árpádsávos zászlókkal jelentek meg. A tüntetők többször skandálták, hogy "Kormány takarodj!", "Gyurcsány takarodj!", illetve azt, hogy "Hazaárulók!".
A tüntetők délután három órakor kezdtek el gyülekezni a Belvárosban, miután elektronikus levélben értesítették egymást. A parlament déli kapujánál néhány, míg az oroszlános kapunál több tucat rendőrt láttak az MTI tudósítói; utóbbiak sisakot, védőfelszerelést viseltek.
A megmozdulás kezdetén a tüntetőket és a parlament parkolóját csak egy virágláda-sor választotta el egymástól, négy óra körül három teherautó érkezett a helyszínre, kordonokkal megrakodva, az elválasztó elemek felállításának kevéssel később neki is kezdtek az egyenruhások.
Feltűnt a demonstrálók között a korábbi utcai megmozdulásokon ismertté vált Budaházy György is, aki hógolyóval dobált meg rendőröket.
Nem sokkal azt követően megcsappant a tömeg létszáma, hogy ismertté vált a demonstrálók között: a parlamentben nem kapott többséget a feloszlatási indítvány. Este fél nyolckor már csak alig egy tucatnyian maradtak az ötvenhatos emlékmű előtt.
Budaházy hógolyózott, aztán hazamentek
Az esti órákban véget ért az Országház előtti, előzetesen be nem jelentett demonstráció; azért gyűltek össze több százan a budapesti Kossuth téren, mert a parlament délután sürgősséggel tárgyalta az önfeloszlatásáról szóló előterjesztést.
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Orbán a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak
Manapság ritkán nyilvánul meg ilyen hosszú szövegben a volt kormányfő.
Felnőtt gyerekek élesztik újra az egyszer már elpusztult játékpiacot
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.