Kérte nyilvántartásba vételét a Szent Koronát Szolgálók Szövetsége elnevezésű szervezet is, az OVB azonban nem vette nyilvántartásba, mivel a becsatolt dokumentumok nem igazolták, hogy bejegyzett párt lenne.
A testület korábban már döntött 21 párt nyilvántartásba vételéről. Eddig - a kérelmezés sorrendjében - a Magyar Kommunista Munkáspárt, a Magyar Republikánus Politikai Párt, a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt, a Magyar Szocialista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazda-, Nemzeti Egység Párt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyarországi Kisebbségek Pártja, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Magyar Szociális Zöld Párt, a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt vetette magát nyilvántartásba. Múlt héten vették nyilvántartásba a Magyar Demokrata Fórumot, a Szabad Demokraták Szövetségét, a Zöldek Pártját, az MCF Roma Összefogás Pártot, a Magyar Igazság és Élet Pártját, a Lehet Más a Politika nevű pártot, a Humanista Pártot, a Centrum Összefogás Magyarországért nevű pártot, valamint a Megújult Magyarországi Roma Összefogás Pártot.
A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt bejelentette, hogy közös listát kívánnak indítani, és szintén közös listát állít a Lehet Más a Politika és a Humanista Párt.
Így összesen eddig 22 pártot vettek nyilvántartásba. A nyilvántartásba vétel jelentőségét az adja, hogy csak azok a pártok gyűjthetnek ajánlószelvényeket, amelyek az OVB-nél regisztráltatták magukat. Az ajánlószelvényeket és az értesítőket a több mint nyolcmillió választópolgárnak április 6-10. között, azaz péntekig kellett megkapnia. A választáson listát állítani szándékozó pártoknak 20 ezer érvényes ajánlást kell összegyűjteniük. A szelvények gyűjtését az adatvédelmi biztosnál is be kell jelenteniük.
Az Internetes Demokrácia Pártját nyilvántartásba vették
Újabb pártot vett nyilvántartásba kedden az Országos Választási Bizottság (OVB) a június 7-ei európai parlamenti választásra, az Internetes Demokrácia Pártját.
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Ókovács reagált a menesztésére: Tarr Zoltánék nem fogadták a hívásaimat, nem látták az előadásainkat
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
Vitályos Eszter testvérének volt alapítványánál tartott házkutatást a NAV
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Tényleg megbénul az ország? Mészáros Lőrinc hagyatéka is nehezíti az álmodott vasútfejlesztést
A Rose d'Ore egykori orosz milliárdos tulajdonosát a hatóságok feltartóztatták, majd kihallgatták egy montenegrói repülőtéren
Leváltották az orosházi és a hódmezővásárhelyi kórház vezetőjét
Csoportos létszámleépítésről tárgyalnak a közmédiánál
Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint.