Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé

Megbízatása három évre szól, az új elnök mától hivatalba is lépett.

Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé – írták honlapjukon. Sonnevend Pál az Alkotmánybíróságról szóló törvény alapján megválasztásával hivatalba is lépett. Megbízatása 3 évre szól.

Az új elnök pályázatában a legfontosabb feladatai közé sorolta az alkotmánybíráskodás iránti bizalom helyreállítását, a testület belső kohéziójának erősítését és a kapcsolatok újjáépítését az európai testvérintézményekkel.

Sonnevend Pál 1995-ben végzett az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán, PhD fokozatát Németországban, a heidelbergi Ruprecht-Karls Egyetemen szerezte. 2017 óta az ELTE egyetemi tanára és a Nemzetközi és Európai Közjogi Tanszék vezetője. 1997 és 2000 között az Alkotmánybíróságon Sólyom László tanácsadójaként dolgozott, 2000-től 2010-ig a Köztársasági Elnöki Hivatalban Mádl Ferenc és Sólyom László köztársasági elnökök munkáját segítette alkotmányjogi tanácsadóként, majd az alkotmányügyi és jogi főosztály vezetőjeként. 2010 és 2019 között az ELTE ÁJK nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese, 2019-től 2025-ig dékánja volt. A göttingeni Georg-August Egyetem 2025-ben díszdoktorává fogadta.

Az Országgyűlés 138 igen szavazattal – hat nem ellenében – júliusban választotta meg Sonnevend Pált, a Tisza alkotmánybíró-jelöltjét Hende Csaba megüresedő helyére. Hendénk a tizenhetedik Alaptörvény-módosítással bevezetett, 12 éves korlátozás miatt kellett távoznia az Alkotmánybíróságról.

Megválasztása előtt Sonnevendet meghallgatta az az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága is, ahol úgy fogalmazott: azért fogadta el a jelölést, mert most lehetőséget lát az Alkotmánybíróságba vetett bizalom helyreállítására, illetve arra, hogy a magyar Alkotmánybíróság visszatérjen az európai alkotmánybíróságok közösségébe.

A Fidesz-többség által nemcsak megszállt, hanem el is jelentéktelenített Alkotmánybíróságba szeptemberben öt új tagot választottak, ők

  • Chronowski Nóra – egyetemi tanár, az MTA doktora, alkotmányjogász
  • Ligeti Miklós – jogvédő, büntetőjogász, a Transparency International magyarországi jogi igazgatója, aki pályázott az Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetésére is,
  • Orosz Árpád Gábor – a Kúria polgári kollégiumának egykori vezetője, tanácselnök bíró, európai jogi szakjogász, 1993 óta Szegedi Tudományegyetem oktatója
  • Szomora Zsolt – a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok intézetének helyettese, egyetemi tanár.

Félreállítás vagy előrelépés Ligeti Miklós alkotmánybíró-jelölése, és mi a helyzet a többiekkel?

Öt új tagot küld a Tisza-kétharmad a korábban a Fidesz-többség által nemcsak megszállt, hanem el is jelentéktelenített Alkotmánybíróságba, amelynek most a Magyar Péter vezette kormány igyekszik visszaadni a mozgásterét és jelentőségét. Az egyik alkotmánybíró-jelölt Ligeti Miklós, aki az NVVH élére is pályázott, majd esélyes legfőbbügyész-jelöltként is emlegették. Kik a többiek, és mi vár az új összetételű testületre?

Az Alkotmánybíróság korábbi elnöke, Polt Péter mandátuma szeptember 1-jén járt le, miután az Alaptörvény 17. módosítása kimondta, hogy a testület tagjaninak megbízatása a hetvenedik évük betöltésével megszűnik. Polt azóta a strasbourgi bírósághoz fordult a menesztése miatt.

A Fidesz közleményében sietett is leszögezni, hogy Sonnevend Pál „nem legitim módon lett alkotmánybíró, ezért az Alkotmánybíróság elnöke sem lehet”.

„Mivel a testületből a jogállamiság lábbal tiprásával eltávolított Hende Csaba helyére ültette a Tisza önkénye, Sonnevend Pál alkotmányellenes módon bitorolja a székét. A jogállamiság helyreállítását követően a Tisza önkényuralmának kiépítői és statisztái is rövid úton oda kerülnek, ahová valók”  - írták.

Nyolc napjuk volt

A testület elnöki jogköreit azóta Czine Ágnes elnökhelyettes gyakorolta, akinek viszont 12 éves mandátuma november közepén jár le.

Az Ab az elnöki tisztségre szóló pályázatot október elején írta ki, melynek benyújtási határideje október 26-a volt, az elbírálásra pedig nyolc napot írtak elő.  Az Alaptörvény 17. módosítása azt is kimondta, hogy az elnököt ismét a testület tagjai választhatják meg saját maguk közül, titkos szavazáson. Az elnök megválasztásához a tagok több mint felének a szavazata szükséges.

Nyitókép: Sonnevend Pál eskütétele az Országgyűlésben. Fotó: Cabrera Martin.

Hozzászólások