A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot

Kimi Antonelli minden idők legfiatalabb Forma–1-es világbajnoka lett élete második F1-es szezonjában. Ehhez a címhez nemcsak a tehetsége és a gyorsasága kellett, hanem az is, hogy higgyenek benne.

Tavaly júliusban, a Magyar Nagydíj csütörtöki napján szokás szerint hatalmas tömeg árasztotta el a Hungaroringet a délutáni boxutca-látogatáson. Ilyenkor leginkább az autókban és a szerelők munkájában gyönyörködhetnek a rajongók, de ha szerencséjük van, egy-egy pilóta is kijön, hogy köszöntse őket, és autogramot osztogasson. Egyetlen versenyző sem töltött azonban annyi időt ezekkel az emberekkel, mint Kimi Antonelli, aki udvarias tinédzserként – elvégre akkor még a tízes éveiben járt – hosszú perceken át tett eleget a rajongók kéréseinek, szelfizett, aláírt, mosolygott. A Mercedes újonca alig néhány hónapja mondhatta magát F1-es versenyzőnek, lubickolt az érdeklődésben, és közben alázatosan vette fel a szerepet.

Nehéz elhinni, hogy egy évvel és három hónappal később Andrea Kimi Antonelli Forma–1-es világbajnok.

Nehéz elhinni – ez a kétkedő hozzáállás jellemezte a fiatal olasz eddig pályáját, és erre reflektált Toto Wolff is, miután Antonelli világbajnoki címe porrá zúzott minden kételyt. A Mercedes csapatfőnöke azt mondta, „mindig is megfontolt rizikó volt, nem pedig valódi kockázat” az akkor még tinédzser Forma–1-es előléptetése, miután kiderült, hogy az addigi sztárpilótájuk, Lewis Hamilton átigazol a Ferrarihoz. Wolff felidézte, hogy két szponzor is elhagyta a csapatot a bizonytalanság miatt, hogy ki ez a kölyök. Sokan kételkedtek abban, hogy ilyen fiatalon és ilyen kevés tapasztalattal helye van-e egyáltalán egy F1-es csapatban.

Kiderült, nemcsak helye van, de a vasárnapi Mexikói Nagydíj után már világbajnoki címe is – alig két évvel az F1-es bemutatkozása után. Ahogy a Mercedes egyik Instagram-posztjában összefoglalták:

Láttuk felnőni. Láttuk fejlődni. Láttuk felemelkedni. Ma láttuk, ahogy világbajnok lett.

Sima ügy – gondolhatnánk látva a könnyedséget, amellyel Antonelli a Mercedes volánja mögött behúzott idén eddig 380 pontot, 9 győzelmet és 7 pole pozíciót, de ez a könnyedség jótékonyan eltakarja a küzdelmet, amely az első világbajnoki címéhez vezetett.

Hozzászólások