A minap Varsóban vendégeskedtem a KOR 50. (a Jacek Kuroń, Antoni Macierewicz, Adam Michnik által alapított Munkságvédelmi Bizottság) születésnapján. Másnap a Gazeta Wyborcza újságíróival a Tisza párt áprilisi győzelméről beszélgettünk, és bizony számosan elképzelhetetlennek tartották, hogy a Fidesz veresége végleges volna. Meg is kértek, írjam meg, miért hiszem azt – ahogyan a magyarok zöme is -- , hogy Orbán már nem térhet vissza.
„Ezek a figurák vagy a pártjaik mindig visszajönnek, ezek megannyi Comeback Kid, wańka-wstańka”, mondták. És sorolták: Trump, Putyin, Meciar, Babis, Fico. Ha nem ők maguk térnek vissza, mondták Kaczynskire célozva, akkor a pártjuk, vagy a filozófiájuk, vagy legalább a mérgezett rágalmaik.
„Orbán a visszatérés professzora”, mondták. Hiába bukott meg 2002-ben négy év kormányzás után, 2010-ben már abszolút hatalmat szerzett, mégpedig 16 évre. S amikor most újra bukott, egy sok-sok évre bebetonozott mandátumú, hatalmas árnyékállamot hagyott hátra, amelyből eddig a Tiszának csak az államelnökséget sikerült bevennie. Még működik a bíróságok fölött álló Kúria, a törvények felett álló Alkotmánybíróság nagyobb fele, a pártokat ellenőrző Számvevőszék, a Gazdasági Versenyhivatal, az ombudsman, az adatvédelmi hatóság.