A főpolgármester koalíciós feszültséget előidéző döntése érvényben marad, Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes veszi át a BKV felügyeletét, amiről hétfőn mondott le Hagyó Miklós. A szocialisták álláspontjának megfelelően a jövőben a BKV-nál Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes csak a költségvetéssel összefüggő kérdésekkel foglalkozik majd.
Demszky Gábor pozitívumként említette azon álláspontjuk elfogadását, hogy a jövőben a kormány által a BKV igazgatóságába delegált személy lesz a testület elnöke. Részére pluszjogosítványként biztosítják azt, hogy bizonyos összeghatár felett csak az ellenjegyzésével köthet szerződést Kocsis István vezérigazgató. Az összeghatárról még egyeztetnek.
A főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés hó végi ülésén terjeszti elő a BKV igazgatósága és felügyelőbizottsága teljes megújításáról, cseréjéről szóló javaslatát. A személyi javaslatokról még egyeztetnek. Az SZDSZ álláspontját is elfogadva az MSZP is nyitott arra, hogy a felügyelőbizottság elnöki posztját átadják az ellenzéknek. Tarlós István Fidesz-frakcióvezető a napokban tartott sajtótájékoztatóján már jelezte, ha felkérést kapnak, készek átvenni a felügyelő bizottság elnöki posztját, amire Vitézy Dávidot jelölik.
Burány Sándor az MSZP szempontjából sikernek nevezte azt, hogy a megállapodással "egyszínű", csak szocialista lesz a BKV feletti szakmai felügyelet, megszűnnek a közös előterjesztések. A koalíciós egyeztetésen szóba került újabb főpolgármester-helyettes választása is, egyelőre azonban ez a kérdés lekerült a napirendről, csakúgy, mint a helyettesek feladatkörének újragondolása. Az MTI információi szerint a koalíciós egyeztetés előtt Demszky Gábor beszélt Lendvai Ildikó MSZP-elnökkel és Bajnai Gordon miniszterelnökkel. Lendvai Ildikó egyeztetett Burány Sándorral is.
Horváth Csaba mégis átveszi a BKV-t
Lezárult a koalíciós vita, létrejött a megegyezés a fővárosi MSZP és az SZDSZ között a BKV felügyeletével összefüggő kérdésekben, így hétfőtől ismét főpolgármester-helyettesként dolgozik Hagyó Miklós és Horváth Csaba - ismertette a szombati koalíciós egyeztetés eredményét Demszky Gábor főpolgármester és Burány Sándor az MSZP budapesti elnöke újságírók előtt.
Nyilvánvaló kamu szövetkezet kínál befektetésgyanús ajánlatokat, mégsem nyomoz a rendőrség
Nem attól fog javulni az ügyészség megítélése, hogy egyszerre kérte ki a fideszes miniszterek és Magyar Péter mentelmi jogát
Visszautasítja a miniszterelnök vádjait az ügyészség
Matolcsy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki a Simor-ügy miatt
Hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke ellen.
Zelenszkij: Biztos vagyok benne, hogy Trump segít befejezni a háborút a tél beállta előtt
Megvan a kormányváltás utáni első nagyköveti kinevezés
Huszonnyolc nagykövet visszahívása után időszerű volt.
Elszállt a 2Rule, már csak a Felcsút hordja Mészáros Lőrinc sportmárkájának mezeit
Lehet, hogy a férfiaknál kell keresni az ismétlődő vetélés magyarázatát
Nem lesz jövőre MotoGP Magyar Nagydíj
Reuters: A Wizzair Európa legpechesebb légitársasága
Közveszéllyel fenyegető gyerek miatt nem szállt fel a Wizz Air járata Ferihegyen
Hajnali fagy és keleti záporeső várhat ránk szerdán
Marabu Féknyúz: A kormány ellensúlya
Legfőbbügyész-casting a Tisza elutasítása után: még csak politikai próbatétel, de év végére válság lehet belőle
Kukacos alma kocsi, Mohu-verda, Gru-mobil – ilyen volt az idei Red Bull Ládaderbi
Kevesebb vitamin van a mai zöldségekben és gyümölcsökben – lehet, hogy már nem elég ugyanannyit ennünk belőlük?
Augusztus óta nem működik a János Kórház MR-készüléke
Orbán Balázs lemondott a magyar parlamenti mandátumáról
Továbbra sem tudni, ki veszi át a helyét.