A lap hétfői számában Bencze József országos rendőrfőkapitány elmondta: a kerületben kísérleti üzemben működik a jelenlegi legkorszerűbb kontrollrendszer. Ebben nem csupán a járőrkocsiban előre- és hátratekintő kamerák rögzítik videóra az eseményeket, hanem a sapkába épített kamera is követi őket. Az eseményeket az interneten valós időben, "élőben" - képben és hangban - figyelheti a kapitányságon dolgozó ügyeletes, és ha szükséges, ennek alapján hozhat további intézkedéseket.
Az egyenruhások körében egyelőre nem osztatlan a technológia sikere, hiszen szoros ellenőrzést jelent a szolgálat szinte minden pillanatában. Azonban – jelezte a főkapitány – bizonyára mindenki hamar felismeri, hogy több előnnyel jár a rendszer, mint amennyi látszólagos "hátránnyal". A korrupció lehetőségét például
szinte teljesen kizárja. Amennyiben a belvárosi kísérleti rendszer kiállja a szakmai, technikai igényesség próbáját, a jövőben mind szélesebb körben bevezethetik, míg végül valamennyi járőrt elláthatják vele.
Kamera figyel majd a belvárosi rendőrök sapkájából
Kísérleti jelleggel a legkorszerűbb kontrolltechnikákat alkalmazzák a rendőrök a főváros ötödik kerületében, ezek között van egy olyan kamera is, amelyet a rendőrök sapkájába építettek be - írta a Népszava.
Tóta W. Árpád: A Fidesz útja a komcsizástól a végelgyengülésig
Házkutatást tartottak a rendőrök az Alapjogokért Központnál a korábban itt bujtatott lengyel miniszterhelyettes ügyében
Az Alapjogokért Központ reagált a házkutatásra: büszkék rá, hogy Magyarország érdekeit szolgálták
Magyar Péter: hétfő délelőttre rendkívüli ülést hívtak össze a mentelmi jogok ügyében
Elhunyt Molnár György filmrendező
Szőlő utca: a tucatnyi gyanúsítottból már csak Juhász Péter Pál és élettársa van börtönben
Parragh Lászlót kirakták az Eximbankból
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
Elismerte a Tiborcz Istvánnal üzletelő bankár, hogy két éve Putyinnál lobbizott
Beadták a törvényjavaslatot december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Rogántól Varga Juditig egy rakás politikust meghallgatna a Tisza a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottságban
AI-jal készült kamu falfirkákkal próbálja bizonyítani a kormányellenes hangulatot a Megafon egykori főszerkesztője
Jól megy itthon a belga nagybanknak, de nem felhőtlen az öröm
A Médiatanács új elnöke szerint nem kell csodát művelni ahhoz, hogy Magyarország a sajtószabadság régióbeli éllovasa legyen
Orosz katonai helikopter hatolt be a lengyel légtérbe
A gép Kalinyingrád felől érkezett.