Makay Zsolt, az MDF országos választmányának elnöke a lapnak egyelőre konkrétumot nem mondott, csupán annyit közölt, hogy pártja mindenkivel hajlandó együttműködni, aki elfogadja az MDF politikai alapelveit. Lehetséges képviselőjelöltként több más politikus mellett valóban felmerült Magyar Levente neve is, de a kiválasztási folyamat még el sem kezdődött, így döntés sincs.
Az eset egyebek mellett azért érdekes, mert Magyar tagja az SZDSZ stratégiai politikai döntéshozó szervének, az országos tanácsnak (ot). Szent-Iványi István, az ot elnöke meglepődve értesült arról, hogy az MDF esetleg megkörnyékezte Magyar Leventét. A testületi elnök elmondta, Magyar párt- és országos tanácsi tagsága továbbra is él, így jelenleg szabad demokrata politikusnak minősül.
Magyar Levente a lapnak azt mondta, sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja a felröppent hírt. Arra a kérdésre, hogy ha invitálnák, együttműködne-e az MDF-fel, igennel felelt.
SZDSZ-esekkel erősítene az MDF?
A Magyar Nemzet úgy tudja, Magyar Levente SZDSZ-es politikus lehet az MDF képviselőjelöltje; a politikus 1990-től kezdve tizenhat éven át volt Jászberény polgármestere.
Orbán: Az új politikai rendszer illegitim
A volt miniszterelnök arról is beszélt, hogy szerinte koncepciós eljárás az NKA-ügy, hiszen semmi rosszat nem tettek a pályázatok elbírálói.
Videó: Leköpték Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron
A miniszterelnök szerint lehet, hogy Lázár János ezért nem vonatozott.
Tényi István máris feljelentést tett a Magyar Pétert leköpő férfi ellen
Még aggasztóbb a kórházi helyzet, ha a számok mögé nézünk – interjú Buga László fekvőbeteg-ellátásért felelős államtitkárral
Gajdos László a hatvanpusztai zebrákról: Nagyon pipa vagyok!
Négy cég is kihátrált a felcsúti focicsapat mögül, köztük a Szíjj László-féle Duna Aszfalt
Ezzel már „csak” 29 támogatója van a klubnak.