A politikus felhívta a figyelmet, hogy elöregedőben van a magyar társadalom, ezért első körben a legsürgetőbb feladat a rendszer átalakítása. Vágó Gábor az MTI kérdésére arra reagált, hogy a parlament elé került az a népi kezdeményezés, amely alapján az Országgyűlésnek napirendre kell vennie és újra kell tárgyalnia a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre történő emelésének ügyét.A népi kezdeményezést a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) indította. Javaslatuk így szól: "Alulírottak egyetértünk azzal, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése tárgyalja újra a nyugdíjkorhatár 62 évről 65 évre történő emelését". Az aláírásgyűjtési ívet még márciusban hitelesítette az Országos Választási Bizottság (OVB), a SZEF pedig a rendelkezésre álló négy hónapban csaknem 70 ezer aláírást gyűjtött össze. A képviselő úgy fogalmazott, hogy a "nyugdíjrendszer jelenleg recseg ropog" és rövid idő alatt létre kell hozni egy olyat, amely képes kiszámítható életpályát kínálni akár már a jelenlegi pályakezdőknek is.Vágó Gábor közölte, nem tartják megoldásnak azt, ha folyamatosan változtatják a nyugdíjba-vonulás feltételeit. Hozzátette, hogy pártjuk saját nyugdíjpolitikai javaslatokkal készül a parlamenti ülésszakára. Szavai szerint az ezekkel kapcsolatos műhelypolitika már el is indult. Elmondta példaként, azzal nem értenek egyet, hogy például a rendőrök húsz év szakmai munka után, "életük teljében, szakmájuk csúcsán" nyugdíjba vonulhassanak. Kijelentette, azt pedig teljesen elutasítják, hogy a politikusok ugyanezt akár már 55 évesen is megtehessék.Vágó Gábor úgy fogalmazott, hogy azzal az elképzeléssel viszont teljes mértékben egyetértenek, hogy bizonyos szakmákban, elsősorban ott, ahol egészségügyileg megterhelő a munkavégzés, korábban mehessenek nyugdíjba a foglalkoztatottak. Szerinte elsősorban arra kellene fókuszálni, hogy egy társadalmilag igazságos rendszer alakuljon ki, amelyen belül ne privilegizált csoportok legyenek, hanem olyanok, amelyeket például a munkájuk egészségkárosító hatásai miatt pozitívan lehet diszkriminálni. Hozzátette, hogy mivel teljesen átfogó rendszerreformról gondolkodnak, ezért egyelőre nem akar további részleteket elárulni.
Teljesen átalakítaná a nyugdíjrendszert az LMP
Az LMP szerint a nyugdíjrendszer teljes reformjára van szükség, és csak ezt követően lehet arról beszélni, hogy hány év legyen a nyugdíjkorhatár - mondta Vágó Gábor, a párt országgyűlési képviselője.
Magyar Péter: Január 1-től jön a vagyonadó, szigorúbb is lehet, mint korábban tervezték
Magyar Péter Szolnokon: Nyugodtan jöjjön ide és engem öntsön le, ne a civileket
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
„Sajnálom, hogy nem a fején találtam el” – videón a Magyar Pétert tojással megcélzó férfi lefogása
Mit keres egy bérházban babadühöngő és lakrész elvált szülőknek?
Budapesttől 240 kilométerre minden kiderül.
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.