Alig mutatkozhattak be új helyükön a most visszahívott nagykövetek

Ugyanis mindegyiküket 2025 végén vagy 2026 elején nevezték ki, bizonyára nem számítva az Orbán-kormány bukására.

A péntek esti Magyar Közlöny, amelynek alapján a HVG beszámolt a 25 képviseletvezető visszahívásáról, szokatlan módon együtt közli az erről szóló, Baka András köztársasági elnök által aláírt és Orbán Anita külügyminiszter által ellenjegyzett döntéseket a még Sulyok Tamás elnök által aláírt és Szijjártó Péter miniszter által ellenjegyzett kinevezésekkel. Utóbbiak korábban nem jelentek még meg, mert az ilyen kinevezések késéssel szoktak megjelenni.

A dátumok összevetéséből az látszik, hogy a kinevezések egy kivétellel – Marokkóba 2025 októberében küldték ki a most felmentett diplomatát – 2025. december 10. és 2026. január 16. között történtek, sőt a leváltását a médiában panaszoló Szabó Bence vívó olimpiai bajnok havannai (Kuba) megbízása csak március 31-én kelt.

Ez tehát nem ugyanaz az eset, mint a júniusban és július végén hazahívott diplomatáké, akik több évet töltöttek állomáshelyükön az előző kormány megbízásából. Az ő esetükben mindig benne volt a felmentő határozatban az „érdemei elismerése mellett” szövegrész, ahogy Horváth Zsuzsannának, a New York-i Állandó ENSZ Képviselet vezetőjének szintén most péntek este közzétett felmentésében is, hiszen ő már több mint öt éven át dolgozott ebben a tisztségben.

A többieknél hiányzik ez a három szó, mert aligha voltak elismerhető érdemeik, hiszen még a bemutatkozásra is alig volt idejük a fogadó országban, amikor kiderült, hogy az új kormány nem velük képzeli el a további munkát, mert olyan nagyköveteket keres, akik „az új külpolitikai prioritások mentén hitelesen és hatékonyan tudják szolgálni hazánkat”.

Új kinevezés viszont eddig csak egy történt, Koppenhágába, a többi érintett fővárosban egyelőre ideiglenes ügyvivők vezetik a magyar képviseletet.

https://hvg.hu/itthon/20260922_kinevezes-uj-kormany-elso-nagykovet-dania

A nyitóképen Orbán Anita. Fotó: MTI / Hegedüs Róbert

Hozzászólások