A kozmikus rend, a világosság és a bölcsesség ókori iráni istene, Ahura Mazdá – későbbi nevén Ormazd – lehetett a Hormuzi-szoros névadója az egyik etimológiai magyarázat szerint. Zarathusztra ókori iráni vallásalapító rendszerében Ahura Mazdá (jelentése Bölcs Úr) az egyetlen teremtő, a világ ura, akinek a hazugság, a sötétség és a halál szelleme ellen vívott küzdelme alkotja a világtörténelmet. Nem nehéz elképzelni, hogy a teheráni vezetés kit tart gonosznak a jelenlegi amerikai–iráni konfliktusban. Az iszlamista köztársaság – szokatlan módon – előszeretettel kezdett el hivatkozni az ország dicsőséges történelmére.
„Irán legalább hatezer éves civilizáció örököse, az agresszorok jöttek és mentek, de az ország fennmaradt” – hangoztatta Maszúd Pezeskian elnök még a háború első heteiben. „Irán gazdag kultúrával rendelkezik, amely hétezer éves civilizációban gyökerezik, és egy ilyen országot külső fenyegetések nem félemlíthetnek meg” – tromfolt Abbász Aragcsi külügyminiszter. A retorika célja, hogy az elszigeteltség, a visszatérő bombázások és a gazdasági válság közepette egyesítse és kitartásra bírja az irániakat.

Az iszlamista köztársaság korábbi kommunikációjában és legitimációs ideológiájában az iszlám előtti idők nem játszottak igazán szerepet. Az 1979-es forradalom atyja, Ruhollah Khomeini odáig elment, hogy iszlámellenesnek minősítette a nacionalizmust, és uralma alatt az iszlám előtti perzsa kultúrát lényegében mellőzték. Az ajatollah a teokratikus rendszert a síita vallási identitásra alapozta. A szimbolikát a szent síita városok – így az iraki Kerbala –, a mártíromság és a forradalmi hév alapján határozták meg.
Az 1979-s iszlám forradalom képekben:
https://hvg.hu/nagyitas/20140211_Iran_35_nagyitas
Khomeini 1989-es halálát követő utódja, az idei háború első napján likvidált Ali Khamenei is a vallásos ortodoxiát testesítette meg. Ideológiai meggyőződésből elítélte az ókori Iránra utaló megemlékezéseket. Az 1990-es években még tiltotta a háromezer éves hagyományra visszatekintő perzsa újévet (Noruz) ünneplő fesztiválokat az ókori Perszepolisz megmaradt romjai között. De az egyre erőszakosabb belső konfrontációk során kezdtek elmosódni a határok jelen és múlt között. A rezsim a legitimitásáért visszafogottan a közbeszédbe emelte a pogány despotizmus korábbi jelképeit, perzsa figurákat, ókori királyokat.

Bőven lehetett csemegézni Irán történelméből. Az egyik kedvelt téma a XIII. századi mongol hódítás, amelynek során lerombolták a városokat, és az iráni politikai hatalmat felszámolták. Mégis nemzedékekkel később a hódítók átvették a perzsa kultúrát, az iráni adminisztrációs hagyományokat, irodalmat, igazságszolgáltatást. Sokaknak a mongol invázió általánosabb mintát mutat: a hódítók átmenetileg uralkodhatnak az országon, de a végén beolvadnak abba a civilizációba, amelynek az elpusztítására törtek. Az üzenet egyértelmű: az ellenség jöhet-mehet, a történelem halad előre, de Irán fennmarad.
Mégis döbbenetesnek hatott, amikor Khamenei a tavaly júniusi – Izrael által indított és az USA csatlakozásával véget ért –, 12 napos háborút követő első nyilvános megszólalásában azt kérte a feléneklőtől, hogy az „Ej Irán” hazafias dalt adja elő, amely a Pahlavik uralma alatt a második világháború idején a brit–szovjet invázió után született. Bár a vallási ceremónián a nacionalista szöveget módosították és vallásos üzenetekkel tűzdelték tele, a gesztus egyértelművé tette, hogy a rendszer immár a legmagasabb szinten történelmi jelképeket állított az iszlamista köztársaság szolgálatába.
Tavaly decemberben pedig kiteljesedett a stratégiaváltás a propagandagépezetben. Az ikonikus teheráni csomópontnak számító Enghelab téren felállították annak az ókori szikladomborműnek a másolatát, amelyen az élve elfogott Valerianus római császár letérdel I. Sápúr perzsa király, a Szászánida Birodalom győztes uralkodója előtt. A mai Törökország területén lévő Edessa (más néven Urfa vagy Sanliurfa) melletti sivatagos területen 260-ban zajlott csatában foglyul ejtett császár megalázó körülmények között halt meg a perzsák rabságában, ami megrázta az akkori világot, és még évszázadokig emlegették. A relief Perszepoliszban alig néhány méterre található Nagy Dareiosz kiemelkedő perzsa uralkodó sírjától. Teherán-szerte pedig az ellenségre utalva plakátok hirdetik: „Újra térdelni fogsz Irán előtt.”
Nyilvánvaló, hogy a mai teheráni hatalom igyekszik kapcsolatot teremteni a jelenlegi háború és az ókori dicsőség között, hogy visszaédesgesse a vallási konzervativizmustól elidegenedett irániak tömegeit. Khamenei hívei elkezdték a legfőbb vallási vezetőt az ókori perzsa királyok stílusában ábrázolni. Ha nem is hasonlították őt Nagy Küroszhoz vagy Nagy Dareioszhoz, a vizuális ábrázolás félreérthetetlen volt. Az ókori nagy történelmi alakok és a perzsa patrióta érzelmek emlegetése már nem csak elszigetelt jelenségnek számított. Khamenei azt remélte, a perzsa civilizációban gyökerező nemzeti büszkeség állami szintű megjelenésével kiszélesítheti politikai táborát. A kísérlet kudarcot vallott, hiszen tavaly decemberben és idén januárban újabb tüntetéshullám söpört végig az országon.

Miközben a teokratikus rezsim zsigerből utasította el az iszlám előtti múltat és merő opportunizmusból nyúlt vissza, a civilizációs gondolkodás Khameneitől sem állt távol. Formálisan 2000-ben tűzte ki az úgynevezett „iszlamista civilizáció” megteremtését. Bírálta a nyugati civilizáció materializmusát és dekadenciáját, és a bukását jósolta. Úgy értekezett, hogy az iszlamista civilizációt öt lépésben teremtik meg: az első volt a forradalom, a második annak konszolidálása az új kultúrán keresztül, a harmadik az igaz muszlim kormányzás megteremtése, a negyedik az iráni nép hitének és jámborságának megújítása, az ötödik Irán úttörő példája nyomán az iszlamista világ megteremtése. Vagyis Iránnak ideológiai fáklyaként kell világítania a világon, de Khamenei a halála előtt úgy vélte, még a projekt harmadik szakasza sem fejeződött be. Szakértők szerint azonban a teokratikus elképzelés hamvába holt. Khamenei egyre többször hangoztatta, hogy a lakosságnak el kell érnie a 150 millió főt, de a születések száma hetven éve a legalacsonyabb. A kormány kétségbeesetten bátorítja az „iszlamista életstílust”, felszólította például a Baszidzs félkatonai önkéntes szervezet nőtagjait, hogy legalább öt gyereket szüljenek. A megélhetési válság miatt azonban sok fiatal elhalasztja a házasságot és a gyermekvállalást.
A 93 milliós lakosság kétharmadát a szegénység fenyegeti vagy abban él, az infláció a világon az egyik legmagasabb, az öngyilkosságok száma rekordokat dönt, a kábítószer-függőség terjed, a koronavírus-járvány kezelése az egyik leggyatrább volt a világon. A társadalmi és gazdasági válság ökológiai katasztrófával párosul. A klímaválság súlyos csapást mér a mezőgazdaságra, az erőltetett duzzasztóépítések és a korrupt vízgazdálkodás révén az utóbbi közel öt évtizedben Irán föld alatti vízkészletének 85 százaléka eltűnt.
Bár a felmérések szerint sok iráni vallásosnak tartja magát, már csak kevesebb mint egyharmaduk hisz a mehdi (azaz a messiás) eljövetelében, a nagy többség elutasítja a hidzsáb (fejkendő) kötelező viseletét. Hiába utasították el egyre többen a személyi kultuszt kialakító Khameneit, utódlása monarchikusra sikeredett, hiszen a megölt vallási vezetőt a fia, Modzstaba Khamenei követte, aki a fél évvel ezelőtti megválasztása óta nem jelent meg nyilvánosan.
Az iszlamista köztársaság nem csak a politikai öröklésben hasonlatos az 1979-es forradalom által megbuktatott sah monarchiájához. Mohamed Reza Pahlavi szintén személyi kultuszt és félelmetes elnyomó rendszert épített ki, és szintén a Nyugat gyengeségét hirdette, még ha élvezte is a támogatását. A civilizációs ideológia tőle sem állt távol, csakhogy a dinasztia a múltban kereste a gyökereit, és a modern Iránt a Nagy Kürosz által alapított Óperzsa Birodalom örökösének tartotta, 1971-ben fényűző pompával ünnepelve annak 2500 éves évfordulóját.
https://hvg.hu/360/20250822_Mohammad-Reza-Pahlavi-1919-1980
A dúsgazdag sah egy 1974-es interjúban azt mondta,
ha mi (keleti nemzetek) megőrizzük az örökségünket, akkor elkerüljük a szakadékot, amelybe a materialista civilizációk beleestek.
Három évvel később megjelent könyvében felvázolta politikai vízióját a világi és perzsásított „nagy civilizációról”, amellyé Irán válik. De az erőltetett reformjai balul sültek el, 1977-ben az irániak közel fele a szegénységi küszöb alatt élt. Két évvel később pedig kártyavárként omlott össze a rendszere a forradalom következtében. Bár a felülről kényszerített ideológiák kudarcot vallottak, a több ezer éves perzsa civilizáció – vallástól, politikai és etnikai hovatartozástól függetlenül – ott van az iráni nép tudatában.
Irán a világ egyik legősibb, hatezer évre visszatekintő civilizációja, amelynek történelmét folyamatos háborúk tagolták. Friedrich Hegel német filozófus a csodálatában odáig ment, hogy az „első történelmi népnek” nevezte a perzsákat.
Középső őskőkor: Az iráni fennsík legkorábbi emberi régészeti leletei százezer évesek, amelyek a mai északkeleti Meshedtől nem messze lévő Kashaf Rud folyó medencéjében kerültek elő a Claude Thibault francia régész irányítása alatt folyt ásatásokon az 1970-es években.
Újkőkor: Az első neolitikus kultúrák i. e. 11–10 ezer körül jelentek meg Iránban, a térség legkorábbi mezőgazdasági közösségeinek nyomait a délnyugati Zagrosz-hegység lábainál fedezték fel. Az egyik ásatásból előkerült, 7 ezer éves boroskorsó ma a Pennsylvaniai Egyetemen látható.
Elám: Mezopotámia az Indus-völgy és Egyiptom mellett egyike a négy ókori civilizációnak. Az i. e. 3200-tól az i. e. VI. századig egymást követő iráni államszerveződések egyikének a fővárosa és fontos kulturális központja volt a Bibliában is szereplő Szúza, amelyet azonban jóval korábban, i. e. 4200 körül alapítottak.
Árják: Az i. e. II. évezredben jelentek meg a magukat árjáknak nevező indoiráni népek, ebből eredhet az Irán elnevezés is.
Az Aveszta kora: A feltehetőleg az i. e. II. évezred második felében élt Zarathusztra (Zoroaszter) iráni próféta megalapította a részben monoteista, részben dualista vallást. A zoroasztrizmus vált Irán fő vallásává, amelyet több birodalom is állami szintre emelt. Az Aveszta a zoroaszter liturgia és vallási szövegek gyűjteménye, amely szájhagyomány útján terjedt. (Az első teljes írásos gyűjteményt a Szászánida-korban jegyezték le, de azok nagyrészt elvesztek. A legrégebbi kézirattöredék a XIV. századból való.)
Méd Királyság: A perzsával rokon indoiráni nyelvet beszélő médek az i. e. VII. század elejétől az i. e. VI. század közepéig először egyesítették az iráni és a szomszédos népeket, így őket tartják az első iráni birodalom létrehozójának. Röpke másfél évszázad alatt az uralmuk alá hajtották a mai afgán–üzbég–tádzsik határvidéken található keleti Baktriától a nyugati Anatóliáig húzódó területet. Jelentős szerepet játszottak Asszíria megdöntésében.
Óperzsa Birodalom: A méd királyság egyik vazallus tartományából, a nagyjából a mai Fársz iráni tartományt lefedő Pársza (vagy Perszisz) régióból kiindulva az i. e. 559-ben trónra került II. Kürosz (Nagy Kürosz) i. e. 550-ben legyőzte a médeket, i. e. 539-ben elfoglalta Elámot, és létrehozta a Akhaimenida dinasztia vezette birodalmat. A hódításai során toleranciával tekintett az elfoglalt népek kultúrájára és vallására. Hazaengedte a babilóniai fogságból a zsidókat Júdeába – ahogy az a Bibliában is szerepel –, és megengedte számukra, hogy újjáépítsék Jeruzsálemet, benne a második zsidó templomot a babilóniaiak által lerombolt első templom helyén. Az i. e. 530-ban bekövetkezett halála után legidősebb fia és utódja, II. Kambüszész elfoglalta Egyiptomot, Líbiát, Núbiát. A birodalom I. Dareiosz (Nagy Dareiosz) alatt, i. e. 500 környékén elérte a legnagyobb kiterjedését Délkelet-Európától Északkelet-Afrikán át egészen az Indus völgyéig. Az antik világ három kontinensre kiterjedő legnagyobb állama vált az első világbirodalommá, feltehetően magába foglalva az akkori világ népességének mintegy 46 százalékát.
Makedón Birodalom: Nagy Dareiosz halála után fia, I. Xerxész Trákia, Makedónia és Thesszália elfoglalásával folytatta a hódításokat, de Spárta és Athén vezetésével sikerült megállítani a perzsák nyomulását. A makedón Nagy Sándor három évig tartó csaták után i. e. 331-re legyőzte III. Dareioszt és elfoglalta az Akhaimenidák birodalmát.
Szeleukidák: Nagy Sándor Perzsiában i. e. 323-ban bekövetkezett korai halála után a birodalom keleti részén a nagy hódító egyik hadvezére, Szeleukosz hozott létre laza államszövetséget.
Pártus Birodalom Az északnyugat-iráni pártusok legyőzték a Szeleukidákat, és i. e. 248-tól i. sz. 224-ig megteremtették a harmadik nagy birodalmat a tágabban vett iráni térségben, amely a Római Birodalom komoly riválisává vált.
Szászánida Birodalom: A szintén Pársza tartományból származó szászánida nemzetség uralkodója, I. Ardasír belülről döntötte meg a kívülről is szorongatott pártusokat. Ő és utódai 224-től 651-ig erősen központosított birodalmat hoztak létre, helyreállítva Irán nagyhatalmi szerepét a zoroasztrizmusra támaszkodva. Az Újperzsa Birodalomnak is nevezett kor a perzsa civilizáció újabb fénykorát jelentette.
Az iszlám hódítása: A muszlim arab seregek Omár második kalifa vezetésével 633-ban törtek be a perzsák földjére, még abban az évszázadban elfoglalták Iránt, véget vetve a Szászánidák uralmának. Az iszlamizáció lassan ment végbe, a IX. század közepére a lakosság 40, a XI. század végére már közel 90 százaléka muszlim volt. Az Omajjád Kalifátus azonban számos perzsa szokást átvett, különösen a közigazgatás és az udvari etikett területén. A 750-ben színre lépett Abbászida Kalifátus alatt gyengült az arab központi hatalom, amelyért helyi perzsa dinasztiák és a szeldzsuk törökök versengtek. Irán iszlamizálása mély változásokat hozott a társadalomban, míg a perzsa irodalom, filozófia, orvoslás és művészet a muszlim civilizációt gazdagította, amit „az iszlám aranykorának is” neveznek.
Mongol betörés: Dzsingisz kán alatt a mongol invázió 1219-ben kezdődött, amit mongol hadvezérek uralma követett. Timur Lenk török–mongol fejedelem 1381-es támadásával létrejött a Timurida Birodalom, amely 1507-ig tartott. Mindkettő súlyos pusztítással járt Iránban, a szunnita vallási hierarchia meggyengült.
Szafavida Birodalom: Az 1501-ben trónra került I. Iszmáil vezetésével újra perzsiai születésű vezető alatt egyesült az ország. Legjelentősebb lépése az volt, hogy a síizmust tette meg államvallássá (a lakosság 90 százaléka akkoriban szunnita volt). Ennek oka részben az iráni önállóság megteremtésében keresendő, az 1736-ig tartott Szafavida Birodalmat a modern perzsa történelem kezdetének tartják.
Kádzsárok: A harcias északkeleti nomád nép fokozatosan hódította meg Perzsiát, az 1789-től uralkodó Aga Mohamed Khan újra egyesítette az országot, és Teheránt tette meg székhelynek. Az 1906-os új alkotmánnyal Irán – névleg – alkotmányos monarchiává vált.
Pahlavi-dinasztia: A kádzsárok hatalmának Reza Khan, a hadsereg tisztje vetett véget gyakorlatilag egy puccsal 1925-ben. De 1941-ben a második világháború viharaiban lemondatták, és a fia, Mohamed Reza Pahlavi követte.
Iszlamista forradalom: A népszerűtlen Pahlavi-rendszerrel szemben 1979-ben a baloldaliaktól az iszlamistákig szinte minden réteg tüntetett, a forradalom élére pedig a száműzetésből hazatért Ruhollah Khomeini ajatollah állt, aki a mélyen vallásos tömegekre támaszkodva megteremtette a síita teokráciát.
Nyitókép: Két iráni férfi az ókori Perzsia legismertebb jelképe, a Faravahar másolatát tartja a Perzsa Birodalom egykori fővárosát, Perszepoliszt ábrázoló makett előtt az iráni Malayerben található Mini World turistakomplexumban 2025. szeptember 7-én / fotó: NurPhoto via AFP / MORTEZA NIKOUBAZL
A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, ami nem jöhetett volna létre a te előfizetésed nélkül. Ha tetszett az írásunk, akkor oszd meg a minőségi újságírás élményét, és ajándékozz hvg360-előfizetést!