szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az MSZP szerint a miniszterelnök a korábbi ígéretei megszegése miatt érzett lelkiismeret-furdalását akarja enyhíteni azzal levéllel, amelyet az ellátásuk értékállóságát garantálva írt a nyugdíjasoknak. A párt szerint a kormányfő levelét két hónap múlva a nyugdíj-biztosítási főigazgatóság éves tájékoztatásával együtt is elküldhették volna az időseknek ahelyett, hogy most "közpénzből százmilliókat" fordítanak erre.

Vajon az a 43 ezer korábbi rendészeti dolgozó is megkapja-e Orbán Viktor levelét, akik januártól elveszítik a szolgálati nyugdíjukat, illetve kézbesítik-e azt annak a több mint 110 ezer rokkantnyugdíjasnak is, akiknek felülvizsgálatra kell jelentkezniük a kormány döntése miatt - tette fel a kérdést Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja.

Túry Gergely

Az MSZP-s politikus szerint a Fidesz-kormány nem őrizte meg a nyugdíjak vásárlóértékét, az nagyjából 2 százalékkal csökkent a kormányváltás óta. Korózs Lajos szerint Orbán Viktor azt az ígéretét sem tudja majd betartani, hogy jövőre nem emelkednek a nyugdíjaknál nagyobb mértékben a rezsiköltségek.

Orbán Viktor a nyugdíjasoknak írt levelében - amelyet keddtől kézbesítenek a címzetteknek - azt írta: a kormány 2012-re garantálja a nyugdíjak értékállóságát, továbbá azt is, hogy a gáz, a villany, a távfűtés, a víz és a csatorna díja nem nőhet nagyobb mértékben, mint a nyugdíjak. Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő tájékoztatása szerint a levelet az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság küldi ki, annak költségeit pedig a nyugdíj-biztosítási alapból finanszírozzák.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!