„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Üzleti vita után végzett a társa Marschalek Ákossal, a Magyar Asztalitenisz Szövetség alelnökével - értesült a Blikk. A feltételezett gyilkos nem tudta fizetni jelzáloghitele részleteit, ebből származott a vita.
Elkeseredett vita után végzett üzlettársával M. József - adta hírül a Blikk kedden. A későbbi áldozat, Marschalek Ákos és társa azon különböztek össze, hogy M. József minden pénzét beleölte a vállalkozásba, még a házát is megterhelte jelzáloghitellel, amelynek azonban nem tudta fizetni a részleteit. A feltételezett elkövetőnél végrehajtók is jártak.
A vita hevében M. József felkapott egy kést, és egyetlen szúrással megölte Marschaleket, a Magyar Asztalitenisz Szövetség alelnökét, a Munkácsy Alapítvány ügyvezető igazgatóját.
A feltételezett tettes, akárcsak áldozata, többgyerekes férfi. Hirtelen felindulásból elkövetett emberöléssel gyanúsították meg. Szabadlábon védekezhet: mivel önként jelentkezett a rendőrségen, a hatóság szerint nem áll fenn a szökés veszélyes.
A késelés hétfőn történt Budaörsön, az áldozat és a tettes közös cégének telephelyén. Csak később derült ki, hogy az áldozat a magyar pingpongszövetség egyik vezetője.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.