Burány Sándor az MTI-nek küldött közleményében arra reagált, hogy Hoppál Péter Fidesz-szóvivő azt mondta: sikeres és eredményes a kormányzat által végrehajtott gazdaságpolitikai fordulat, miután a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az első negyedévben 4,2 százalékkal nőtt a nettó átlagkereset.A szocialista politikus ezzel szemben arra hívta fel a figyelmet, a KSH kimutatásából kiderül, hogy tavaly 28 ezer fővel csökkent a foglalkoztatás. A forint svájci frankhoz viszonyított árfolyama 50 forinttal gyengébb, mint három évvel ezelőtt, az üzemanyagért 110 forinttal többet kell fizetni, egy átlagos család három év alatt csaknem 300 ezer forintot bukott az egykulcsos szja-rendszeren - sorolta Burány Sándor, ismét pártja élelmiszeráfa-csökkentő javaslatának támogatására szólítva fel a kormányoldalt.
MSZP: mélyül a szakadék a gazdagok és szegények között
Az MSZP szerint tovább mélyült a társadalmi szakadék, az átlag felett keresők idén ismét gazdagabbak, az átlagnál rosszabbul keresők megint szegényebbek lettek.
Véget ért az Orbán-korszak a sportújságírók szövetségénél
Ne kívánjuk a magyar gyerekeknek azt a stresszt, amin a Pisa-teszt bajnok országok diákjai átmennek
A Vidéki Prókátor üzent Mráznak: Hiteled többé nem lesz, örülj a lopott pénznek
Mráz Ágoston Sámuel: Volt jó adatunk is, csak nem hittük el
A Nézőpont vezetője elmondta, mi volt a legnagyobb mellélövésük.
Trump valóra váltotta Hszi álmát
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.