„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Huszonhét csoportban összesen 186 határsértőt fogtak el Csongrád megyében egy nap leforgása alatt – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-vel.
Szenti Szabolcs elmondta, a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség és a Készenléti Rendőrség munkatársai főként Röszke és Mórahalom külterületén tartóztatták fel az illegális bevándorlókat. A legnagyobb, 39 emberből álló csoport fényes nappal, szombaton lépte át a magyar-szerb határt Ásotthalom külterületén – közölte a százados.
A koszovói, pakisztáni, afgán, ghánai, szenegáli, kongói, szudáni, illetve a Comore-szigetekről és a Benini Köztársaságból érkezett határsértők többsége menekültstátus iránti kérelmet nyújtott be – tudatta a szóvivő.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.